Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Matricát a felhőből!

Folyamatosan növekszik a Simple applikáción és az online felületen vásárolt autópálya matricák száma. Az OTP Mobil szerint a tavalyi tranzakciószám a háromszorosára is növekedhet idén. A legtöbben heti matricát vásároltak, a legnépszerűbb időszakok az év eleje valamint a nyári iskolai szünet hónapjai. Van néhány fontos változás, amire érdemes odafigyelni: a 2018-as matricák elővásárlása már december elsején elindult, illetve lesznek új fizetős szakaszok is, így érdemes már ezekkel is számolni a 2018-as utazások tervezésénél.

Az OTP Mobil adatai szerint 2016-hoz képest idén két és félszer több e-matricát vásároltak a vállalat online felületén és mobil applikációján keresztül. A Simple felületein 2017. november 24.-ig bonyolított tranzakciók összértéke meghaladta a 600 millió forintot.

M7-es autópálya, Kép: wikimedia

- Az alkalmazáson és a simple.hu weboldalon keresztül 2016-ban összesen 48 512 matricát váltottak, míg 2017-ben ez a szám már 122 000 fölé emelkedett – számolt be az eredményekről Benyó Péter, az OTP Mobil ügyvezető igazgatója.

- A legtöbb matricát továbbra is a személygépkocsival rendelkezők veszik, de háromszorosára nőtt a motorra és a teherautókra eladott vignetták száma is. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint a következő két hónapban további emelkedésre számítunk, hiszen az éves matrica vásárlás szempontjából ez a csúcsidőszak - tette hozzá.

Már megvásárolhatóak a 2018-as éves matricák!

December elsejétől elindult az autópálya matrica elővásárlási időszak, aminek keretein belül a 2018-ra érvényes éves megyei és országos matricák vásárolhatóak meg. Érdemes azonban figyelni, mivel ezek a vignetták csak 2018. január 1-től érvényesek. Az idei év hátralevő részére még lehet akár éves megyei matricákat is vásárolni.

Ájulnak a tolvajok a céges autókra
A tipikus ellopott autó fehér színű, 7 éves, Ford vagy Volkswagen márkájú, és jó eséllyel céges flottához tartozik – derül ki a CIG Pannónia saját statisztikáiból. Lopás esetén a casco után kapott kártérítésből sem telik új autóra, ezért felértékelődött az úgynevezett vételár-biztosítások szerepe!

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. kimutatásai alapján a tavalyi matrica elővásárlási időszakban összesen 76 ezer jogosultságot vásároltak majd 1,1 milliárd forint értékben. Ezek közül 3300 darabot a Simple alkalmazáson vagy a www.simple.hu oldalon keresztül.

Jövő év január 1-jétől bővülni fog a fizetős útszakaszok száma is, az M85-ös Csornát elkerülő második szakaszával és az M35-ös Debrecen utáni folytatásának első ütemével. Érdemes a megfelelő matricák kiválasztásakor ezeket is figyelembe venni.


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.