Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Meghökkentő állatszobrok - tengeri hulladékokból

Egy amerikai civil szervezet, a Washed Ashore hatalmas állatszobrokat készített kizárólag abból a szemétből, amit a tengerparton találtak. Óriási cápát, tengeri madarakat, csikóhalat formáztak tengeri hulladékból. Az állatszobrokból készült vándorkiállítás egész Amerikát bejárta.

A tengeren lévő szemét évente egy megyényi területtel nő. A tengeri állatokat már a kihalás veszélyezteti. Most egy fantasztikus kiállítással hívták fel a figyelmet tengerek elszemetesedésére hívja fel a figyelmet, ami mára globális problémává vált.

Mi is megesszük

Egy amerikai kutatóintézet becslése szerint évente mintegy 2000 négyzetkilométerrel nő a szeméttel borított tengerfelületek nagysága. Ez Budapest teljes területének tízszerese. A szemét mind az élővilág, mind az emberek számára komoly kockázati forrássá vált.

A kaliforniai kormányzat becslése szerint a piacon árusított halak negyede nyelt már szemetet, leggyakrabban műanyagot. A halak gyomrában felhalmozódó szemét és az abból kikerülő mérgező anyagok pedig a halakat elfogyasztó embere számára is egészségügyi kockázatot jelent.

Európában sem jobb a helyzet. Az Északi-tengeren egyes sirályfajták 95%-ában találtak szemetet. A madarakban annyi hulladék halmozódott fel, hogy testsúlyuk közel tizedét már a gyomrukban lévő szemét adta.

Kihalásokat is okozhat a szemét?

A Plymouthi Egyetem két kutatója több száz tudományos publikációt elemzett ki, hogy felmérjék a tengeri szemét hatását az élővilágra. Közel 700 olyan tengeri fajt találtak, amely már került kapcsolatba a tengeri szeméttel. Ezek ötöde a kihalás küszöbén álló faj volt.

Csak a dokumentált esetek száma több tízezerre tehető, de a kutatók szerint ez csak a jéghegy csúcsa. A tengeri teknősök felében már ott van a szemét, és még nagyobb gond van a madaraknál. A becslések szerint a tengeri madarak 80%-a nyelt már le hulladékot, és néhány évtizeden belül ez a szám 99% is lehet.

A szemét a közkedvelt tengeri emlősöket sem kíméli. Tavaly egy 14 méteres bálnát találtak az amerikai partokon, amelynek halálát DVD-tokok okozták. Néhány évvel korábban Seattle partjainál találtak egy hatalmas bálnatetemet, aminek gyomrában több tonna szemetet találtak, többek közt törölközőket, melegítőnadrágokat, műtőskesztyűt és golflabdát.

 


6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában

6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában 

A rendszeres tisztítás, hidratálás és fényvédelem minden jól felépített bőrápolási rutin alapja.
6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni

6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni 

A sima bőr sokak számára az ápoltság és a szépség egyik jelképe, mégis rengeteg tévhit kering a szőrtelenítésről és a bőrápolásról.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.