Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Megjelent az új Ki kicsoda

Ezerkétszázhúsz magyar, illetve külföldi személyiség először szerepel a több mint 20 ezer életrajzot közzétevő, az Enciklopédia Kiadó gondozásában, Biográf Ki kicsoda 2002 címmel megjelent lexikonban. Az új kiadvány CD-változata is megvásárolható

Hermann Péter főszerkesztő a könyv 2001. december 5-i bemutatóján elmondta: a kiadóváltás miatt áprilisban kezdték meg a kiadvány előkészítő munkálatait. A kortárs életrajzi lexikonban szereplők névsorának összeállítását augusztus közepén zárták, míg a legfontosabb adatváltozásokat október középéig kísérték figyelemmel.

A kétezer oldalas kötet a művészetek, a politika, a tudomány és a sport kiemelkedő teljesítményt nyújtó képviselőinek pályafutását, illetve magánéletük közlésre szánt adatait tartalmazza, köztük 13.981 magyar közszereplőét és 6770 külföldi személyiségét.

A főszerkesztő szólt arról, hogy a Magyarországon, illetve a határokon túl élő magyarok esetében a szócikkek alapját változatlanul a kötetben való szereplésre felkértek által kitöltött adatlapok képezték. Az adatok hitelességét, helyességét az érintetteknek ezúttal is módjukban állt ellenőrizni, s amennyiben valaki nem akarta életrajzi adatait nyilvánosságra hozni, azok természetesen kimaradtak, ám annak tényét jelezték a kötetben.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.