Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Megtalálták a legjobb óvónénit!

Az amaSole Jóga Stúdió és a Kicsinapraforgók Gyermek és Családi jógaoktató képzés közös pályázatot hirdetett, melyben keresték az ország legjobb óvónénijét!

"Úgy érzed Te vagy a legelhivatottabb óvónő az óvodádban? Szeretnél még fejlődni, hogy még ennél is jobb óvónéni lehess?" szólt a felhívás, amire sok száz pályázat érkezett! A legjobbnak mégis egy bizonyult!

„Két fontos dolgot adhatunk gyermekeinknek: gyökereket és szárnyakat!” írta pályázatában a nyertes, Berzéné Klima Ildikó, aki a XIV. kerületben lévő Mályva Óvodában dolgozik. 28 éve a gyerekeknek él, szíve csücske a mese és a drámajáték, ahol a fantáziák szárnyalhatnak és nincsenek határok. A humor mindenen átsegít, a mosoly semmibe nem kerül elvet vallja. A gyerekek imádják és most még többet adhat nekik, hiszen az amaSole Jóga Stúdió által elnyert pályázaton egy 5 hetes gyermek - és családi jógaoktató képzés boldog nyertese lett. Mely képzésen szerzett tanulmányait az óvódában a gyerekeknek is átadhatja. Nemcsak neki lett így hasznos a képzés, hanem az óvódájuk is fejlődik, hiszen egy képzett gyermekjóga oktatóval gazdagodtak! Célunk, hogy a mozgáskultúra ilyenfajta elsajátítása már kicsi gyermekkorban is elkezdődjön.

A jóga a gyermekek esetében egy mozgáskultúra egyensúllyal, harmóniával és sok vidámsággal. -  mondta Jakab Adrienn, az amaSole Jóga Stúdió tulajdonosa. Majd hozzátette, - a jóga a gyerekek nyelvére játékos formában lefordított testtartásokról szól, ahol különböző állatokat utánozva átmozgatják testrészeiket, ezzel serkentve a test és a lélek öngyógyító képességét. Igényes időtöltés, amellyel elrepül az idő és végül a sok kicsi arc mosolyogva meséli óra után a szülőnek, óvó néninek, hogy mi mindent tanult. Örülünk, ha segíthetünk és még több helyre eljut a gyermekjóga és a hozzátartozó öröm üzenete.

Jó embereket kerestek: megtalálták őket!
Összesen hat, példaképnek állítható hétköznapi hőst választott a Médiaunió Alapítvány szakmai zsűrije a Jó embert keresünk kampányban. A zsűri a hat “jó ember” kiválasztásának kritériumait úgy határozta meg, hogy a jelöltek különböző ügyeket képviseljenek, tetteik pedig mutassanak túl a hivatásukon.


6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.