Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Megviselte a siker Radics Gigit

Radics Gigi 16 évesen megnyert egy országos tehetségkutatót, és azóta a hazai könnyűzenei élet meghatározó szereplője. A sikert nagyon élvezi, de nem mindig volt ez így – árulta el Garami Gábornak a Class Utasban. A rádió népszerű webes műsorában az ország legismertebb előadói vallanak szakmáról és magánéletről. Ezen a héten többek között az is kiderült, hogy Radics Giginek hatévesen már felnőttekből álló zenekara volt.

Radics Gigi zenész famíliából származik, és a minőségi muzsika iránti rajongása igen korán megmutatkozott. „Amikor hatévesen elkezdtem énekelni, Cserháti Zsuzsa volt a mindenem. Cserháti-dalokkal jártunk mindenfelé a zenekarommal – ahol az átlagéletkor 35 év volt!” – emlékezett vissza a fiatal énekesnő, aki felnőtt társasága miatt az iskolában mindig idősebbnek érezte magát a többieknél. A nehézségek a tehetségkutatós győzelme után is folytatódtak. „Nappali tagozatra jártam, nagyon nehéz volt. Hazaértem hajnali kettőkor, reggel hétkor pedig keltem a suli miatt, és ezt a hét minden napján”- mesélte Gigi, akinek a hirtelen jött népszerűséggel is meg kellett küzdenie.

Radics Gigi a Class Utas kocsijában, Kép: Class FM

„Amikor hazamentem a Megasztár döntője után, körülbelül százötvenen vártak a házunk előtt, elképesztő érzés volt. Nagyon fáradt voltam, ezért másnap délután három körül ébredtem fel, kimentem a szobából és mindenki autogramot és fotót kért tőlem. Nem tudtam hova tegyem ezt az egészet, hiszen a legtöbben gyermekkorom óta ismertek. Kellett egy kis idő, amíg megszoktam” – tette hozzá az énekesnő, akit ma már kevésbé zavar, ha például felismerik az utcán, annak pedig kifejezetten örül, ha meghallja magát a rádióban. Pozitív személyisége és kisugárzása nemcsak a rajongókat, de a Class FM népszerű műsorvezetőjét Garami Gábort is lenyűgözte.

„Talán nem bántok meg vele senkit, ha azt mondom, ritka az ennyire tiszta lelkű énekes a mai popszakmában, és ezt a hallgatók is érzik. A Class Kívánságműsorban rendszeresen kérik a dalait, és a visszajelzések alapján nagyon szerethető, tehetséges, üde előadónak tartják. Minden porcikájából árad a zene, ami nem is csoda, hiszen apai ágon az idősebb korosztály számára sokat jelentő Radics Béla gitáros rokona” – árulta el a Class FM műsorvezetője, akinek nem kellett kétszer kérnie, hogy Gigi elénekelje neki útközben a hallgatók egyik kedvencét, a Vadonatúj érzést.

Milyen dalra hagyta abba a sírást gyermekkorában? Angolul vagy magyarul szeret jobban énekelni? Hogyan lett Beyoncé-rajongó és miért nevették ki annyiszor Radics Gigit? Kiderül a Class Utas legújabb adásából, amely a leghallgatottabb rádió Facebook oldalán és a www.classfm.hu-n is elérhető.

Tudtad, hogy Radics Gigi egyszer kölcsönadta legféltettebb kincsét? Mellesleg Garami Gábor egyszer Wolf Katit is elvitte egy körre!

 

 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.