Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Melanoma: nem elég a fényvédelem és az önvizsgálat

Nem ritka, hogy már a 18 évesnél fiatalabb korosztálynál is igazol a szövettani vizsgálat melanomát. A súlyos lefolyású betegség ellen a fényvédelem és az önvizsgálat mellett a rendszeres anyajegyszűrés, a korai diagnózis nyújt védelmet.

Az utóbbi időszakban szinte naponta diagnosztizálok rosszindulatú bőrelváltozást, ezek közt a festéksejtes elváltozásokból kiinduló melanomát is, pácienseim körében – számol be megdöbbentő tapasztalatairól dr. Vincze Ildikó bőrgyógyász-kozmetológus, az Anyajegyszűrő Központ főorvosa.

Mennyire fontos a fényvédelem a megelőzésben?

- A fényvédelem fontos, ám könnyen megtévesztő lehet, ha kizárólag erre az egy tényezőre hívjuk fel a figyelmet. Jól mutatja ezt az a tény is, hogy a melanomás esetek egyre gyakoribbak a 20-as éveikben járók körében is, ők pedig nem kizárólag a saját életmódjuk miatt vannak veszélyben, hanem a gyermekéveikben elszenvedett napfény károsodások miatt is. Ha valaki most nem jár szoláriumba, nem dohányzik és 11 és 15 óra között nem tartózkodik a napon, könnyen azt hiheti, hogy szűrővizsgálatra sincs szüksége, hiszen mindent elkövet a megelőzés érdekében. Pedig a bőr nem felejt, a gyermekkori leégéseket „elraktározza” és a következménye évekkel később is jelentkezhet.

Fokozatosan szoktassuk hozzá a bőrt a napozáshoz Kép: Pixabay

A másik gyakori tévedés, hogy a fényvédelem kapcsán főként csak a nyaralások, nyári strandolások jutnak eszünkbe. Emiatt a szabadban töltött idő egyéb változataira – sport, városnéző séta, fűnyírás a kertben - ártalmatlan tevékenységekként gondolunk, pedig az eközben elszenvedett napégés, a bőrt érő UV-sugárzás épp olyan rizikófaktor, mint ha a strandon pirulunk le. Emiatt gondolom, hogy könnyen félrevezető lehet, ha kizárólag a fényvédelemre hívjuk fel a figyelmet, amelyre valóban nagy szükség van a megelőzéshez, ám önmagában – rendszeres anyajegyszűrés nélkül - nem nyújt elegendő védelmet.

Ne vidd a vásárra!
Az európaiak csupán 14%-a tartja be a fényvédelmi szabályokat annak ellenére, hogy 91% ismeri a lehetséges veszélyeket. Az Euromelanoma, mely a kontinens vezető bőrrák megelőzésére létrejött szervezete, széles körű kampányt indított a fényvédelmi szokások megváltoztatásáért. A Csak egy bőröd van című akció célja, hogy felhívja a figyelmet a napsugárzás lehetséges veszélyeire és tudatosítsa, hogy mit tehetünk bőrük megóvása érdekében.

Sokat hallunk az önvizsgálat fontosságáról is, érdemes-e ezt elvégeznünk, ha igen, milyen időközönként?

- Az, hogy figyeljünk a testünk változásaira, nagyon fontos, sok betegség esetén segítheti a korai diagnózist, ha nem legyintünk rá, hogy ez a fájdalom most más, ez a csomó nem volt itt, nem halogatjuk a kivizsgálást, hanem időben orvoshoz fordulunk. Az anyajegyek változásainak felismeréséhez azonban még a szakembereknek is nagy tapasztalatra van szükségük. Nem is beszélve arról, hogy saját magunk nem is tudjuk megvizsgálni például a hátunkon vagy a hajas fejbőrön lévő anyajegyeket. A rosszindulatú elváltozás pedig sokszor nem is itt, az anyajegyekben, hanem más, korábban nem érintett bőrfelületen alakul ki, esetleg nehezen észrevehető területeken.

Ma már olyan korszerű technika áll rendelkezésünkre, amely standard körülmények között – megadott távolságból, azonos nézőpontból és fényviszonyok mellett - tapasztalt orvos által elvégezve pontos diagnózist ad bőrünk aktuális állapotáról. Megadott időközönként, vagy előbb is, ha a bőrön valamilyen elváltozás jelentkezik, a legjobb, ha szakemberre bízzuk a vizsgálatát és a döntést a további teendőket illetően.

A férfiak ritkán gondolnak a fejbőr védelmére Kép: Pixabay

Az előbbiekben hangsúlyozta a bőr aktuális állapotát, ebből adódik a következő kérdés: milyen időközönként javasolt a szűrés, hogy biztosan idejében észre vegyük az elváltozásokat?

- Ez megint nagyon egyéni. Van olyan páciensem, aki 3 havonta jön ellenőrzésre. Van, aki fél évente, más évente egyszer, ősszel vesz részt szűrésen. A gyakoriság részben a rizikófaktoroktól is függ. Aki a magas kockázatú csoportba tartozik, vagyis világos bőrű, sok anyajegye van, a családjában előfordult már rosszindulatú bőrdaganat, nála a fél évenkénti szűrővizsgálat javasolt. Ezt befolyásolja az előző vizsgálat eredménye is, ha ugyanis sok olyan anyajegyet rögzítünk a teljes testtérképes anyajegyszűrés során, amelynek szerkezete változatos, akkor gyakrabban fogjuk javasolni a kontrollvizsgálatot. Amennyiben az ellenőrző vizsgálat során olyan szerkezeti eltérést észlelünk, ami sokszor csak 10-30 x nagyítás mellett észlelhető, akkor javasoljuk a sebészeti eltávolítást, szövettani vizsgálatot.

Hamarosan indul a nyaralások időszaka, a bőrünket ilyenkor éri a legtöbb megpróbáltatás. Hogyan készítsük fel erre?

- Nagyon fontos a mértékletes napozás. A nyaralás egy-két hete alatt, gyorsan összeszedett napbarnított bőrszínnel ugyanis nemcsak a korai ráncokat, de a rosszindulatú elváltozásokat is kockáztatjuk. Ezért fontos, hogy tavasztól fokozatosan szoktassuk hozzá a bőrt a napozáshoz, délelőtt vagy délután rövid időszakokra üljünk ki a napra és a nyaralásról se akarjuk csokiszínnel hazatérni. A fényvédelemre ne csak a strandon, hanem a szabadban is gondoljunk, legalább 30-as faktorszámú fényvédő készítmény használata javasolt.

Még egy fontos dologra szoktam felhívni a pácienseim figyelmét: ritkuló hajú férfiak ritkán gondolnak a fejbőr védelmére, pedig ezt a területet éri a legtöbb napfény, ha a szabadban tartózkodunk. Természetesen a hölgyeknek is érdemes odafigyelni, hiszen a választékok vonala náluk is sérülékeny terület. Szabadtéri program során ezért fontos mindig sapkát viselni, a strandon pedig a fényvédő krémet a fejbőrön is használni.

Forrás: Anyajegyszűrő Központ


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.