Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mennyire vagy kacér és hódító? Most tesztelheted!

A kacérkodás tudományát főleg a nőkhöz kötik. Kicsit régiesnek hat már maga a kifejezés is a flörthöz képest, de nem mondhatjuk, hogy ugyanaz lenne, mint a flört. Talán annak kishúga.

Hogy egy nő elnyerje a másik nem tetszését, minden eszközt bevet. Fizikai és szellemi javait egyaránt villogtathatja, mégsem biztos, hogy a "kacér" kategóriába sorolható.

Na, de akkor ki számít kacérnak? Az a nő, aki egyszerre engedékeny és elutasító, kicsit ad is meg nem is, egyszerre rábólint valamire, majd visszakozik. Talán arra a lányra emlékeztet a magyar népmeséből, aki szita alatt vitt galambot a királynak. Vitt is, meg nem is.

A kacérkodás kelléktára nagyon széles. Ilyen például a szem sarkából küldött pillantás, mely fiziológiailag nem tarthat pár másodpercnél hosszabb ideig és titkosságában, lopott jellegében rejlik ereje.

A csípő ringatása, a riszáló járás a nők szexuálisan kívánatos tesztrészeire irányítja a másik nem figyelmét.

Egy mosoly, kivillantott fehér fogsor is vonzó lehet a másik nem számára, csak úgy, mint egy kis játék fülbevalónkkal, nyakláncunkkal.

A hajba való beletúrás, a hajtincsekkel való babrálás szintén sikeres lehet, csak úgy, mint a látványosan keresztbe tett láb (miniszoknyát viselve).

Persze vannak standard módszerek az eszköztárban, de a kacér nők nem alkotnak egyetlen, jól meghatározható csoportot. Viselkedésük alapján háromféle kokettálást különíthetünk el:

  1. A hízelgően kacér nő alapelve, hogy bár szerinte meg tudná őt szólítani a kiszemelt férfi, ő mégse hagyja magát.
  2. A megvetően kacérkodó nő azt mondja, ő ugyan hagyná meghódítani magát, de a másikban nem lát sok tehetséget, hogy erre képes lenne.
  3. Kihívóan kacér az a nő, akinek a jeligéje: "Talán meg tudsz hódítani, talán nem! Próbálkozz!"

Ha a nő kellően megragadta a pillanatot, és sikerült birtokba vennie zsákmányát, sikerének jutalma egy adag boldogsághormon, s önbizalmának ugrásszerű növekedése. És ebben az egészben az a legjobb, hogy ezt a kis sikert bárhol el lehet érni: az utcán, a munkahelyen, a villamoson, a liftben, a boltban...

Lehetünk bármennyire tehetséges kacérok, mégis megeshet, hogy visszautasításba ütközünk. Ha a felkínálkozó nőt visszautasítják, abban mindig van valami kínos és a férfira nézve megszégyenítő. Férfihoz nem méltó egy nő visszautasítása, mert lovagiatlan. Persze a nőtől sem etikus a felkínálkozás. Fordított esetben egy férfit visszautasítani viszont egyenesen szabad!

A nők a kacérság tudományában olyan mesteré váltak, hogy jócskán felülkerekedtek a férfiakon, ugyanis nincs olyan hímnemű, aki önmaga megtagadásának és odaadásának leckéit a nőktől teljes sikerrel el tudná lesni.

Annyi bizonyos, hogy mindkét nem benne van a játékban. A nőnek ez valóban csak játék, szubjektív élvezeti forrássá teszi a férfiakat, a férfinak pedig vadászösztön-csalogatás és kihívás. Mégis ő az, aki kiszolgáltatott ebben az egészben. A kacér nő gyorsan váltogatja vágyának tárgyait, s lehet, mire a férfi eszmél, miről is van szó, addigra a nő már rég másnak riszálja a fenekét.

Ezt is tanulni kell, bár vannak olyanok is, akik zsigerből érzik a kacérság lényegét. Gátlásokat tehát levetkőzni, kacérkodjon mindenki bártan mesterkéltség nélkül! Uraim még mindig nem késő pár leckét venni a hölgyektől!

A szerző Georg Simmel: A kacérság lélektana című esszéjét olvasva elmélkedett.

 


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.