Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mennyit szakítottak tavaly a magyar zenészek?

Tizenhétezernél is több új dal, 13,5 ezer jogdíjban részesülő hazai szerző és jogutód – az Artisjus közzétette a 2018-ra vonatkozó éves zenepiaci statisztikáját. Az egyesület 8,6 milliárd forint jogdíjat osztott fel tavaly a dalok, zeneművek alkotói (és jogutódjaik) között. A jogdíjak fele jutott magyar szerzőkhöz.

Az Artisjus a zeneszerzők és szövegírók közös jogkezelőjeként hatalmas zenei adatbázist gondoz, és minden évben több millió elhangzási adatot vizsgál meg. A zeneművek lejátszását felhasználási csatornánként méri – rádió, televízió, élőzenés rendezvények, hangfelvételek, online zenehallgatás – majd ezek alapján végzi el a jogdíjfelosztást.

Debütáló szerzők, új dalok

A szerzői egyesület 13580 magyar szerző és jogutód számára osztott fel jogdíjat 2018-ban, és ugyanebben az évben1357 új szerző (zeneszerző, szövegíró) regisztrált az Artisjusnál. Az elmúlt három évben összesen majd 4000 új alkotó jelentkezett az egyesületnél.

2018-ban hivatalosan 17413 új zenemű (dal, komolyzenei mű) született. Ez azt jelenti, hogy ha az új szerzeményeket egyhuzamban játszanánk le, 50 napon keresztül zenét hallgatnánk éjjel-nappal, megállás nélkül. Az új daloknak bevétel szempontjából is komoly jelentősége van egy dalszerző életében: a jogdíjkifizetések 40 százaléka ugyanis 5 évnél nem régebbi szerzeményből – azaz a friss slágerekből – származik.

Kép: Pixabay

A szerzői középosztály stabilan tartja magát

Az elhangzások után járó jogdíjakat az Artisjus kifizette a jogosultaknak - összesen 8,6 milliárd forintot osztott fel a dalok, zeneművek szerzői, illetve a jogutódok részére az év során. Ez az összeg az előző évinél 13,2%-kal magasabb.

Az emelkedés oka az, hogy a beszedett jogdíj is emelkedni tudott a piaci változásoknak köszönhetően. Például a rádiók, televíziók több jogdíjat fizettek be a nagyobb reklámbevételükkel arányban, és az online bevételek is lassú növekedésbe kezdtek. A kifizetett jogdíjak fele (49,8%) került magyar alkotókhoz. Hogy ez miként járult hozzá a szerzők havi bevételeihez 2018-ban, kiderül a „jogdíjpiramisból”.

Aki havi 5 ezer és 50 ezer Ft közötti jogdíjat kap – ami éves szinten 60 – 600 ezer forintnyi „fizetést” jelent –, már részben tudja finanszírozni a zenélést a jogdíjból, hiszen a bevételt hangszer vagy hangtechnika vásárlására fordíthatja. Ők képviselik a hazai szerzők egyötödét (21%). A havi bruttó 50 ezer és 500 ezer forintos jogdíjbevételhez jutó szerzői középosztály stabilan tartja magát az elmúlt években, 2017-hez képest arányuk 1%-kal növekedett (7,6%-ról 8,7%-ra). A piramis csúcsán a szerzők 0,7%-a található - ők minimum havi bruttó 500 ezer Ft jogdíjhoz jutnak sikeres műveik után.

Ezek az alkotások szabadon felhasználhatók
Két éve már szabadon felhasználhatóvá vált minden idők egyik legtöbbet játszott dala, a Happy Birthday to You, és közkinccsé válnak mások mellett Moholy-Nagy László és H.G. Wells munkái is.


6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.