Zenészek cikkek

Erdély szerelmese a világjáró fotográfus – Kása Béla
Csendes, szemlélődő ember Kása Béla. Figyel és ritkán szól. Beszélnek helyette a képei. Amikor mégis mesél, lehetetlen nem figyelni rá. A nyomorból a fényűző jómódig jutott tehetségével, de nem ejtette rabul a csillogó felszín. A dolgok nem is, az emberek mélye érdekli. Bejárta és végigfényképezte a fél világot, a szíve mégis, újra és újra, Erdélybe húzza. Mondhatnám, hogy az élettörténete következik, de ahhoz kevés itt a hely. A következő néhány bekezdés azonban sokat elárul róla.

Mennyit szakítottak tavaly a magyar zenészek?
Tizenhétezernél is több új dal, 13,5 ezer jogdíjban részesülő hazai szerző és jogutód – az Artisjus közzétette a 2018-ra vonatkozó éves zenepiaci statisztikáját. Az egyesület 8,6 milliárd forint jogdíjat osztott fel tavaly a dalok, zeneművek alkotói (és jogutódjaik) között. A jogdíjak fele jutott magyar szerzőkhöz.

Buon compleanno, Maestro!
Magyar sztárok, zenészek köszöntötték fel a 90. születésnapját ünneplő Ennio Morriconét. Többek között az olasz legenda honfitársa, Gianni Annoni, valamint Lotfi Begi, Horányi Juli, Náksi Attila, Lombos Marci, a The Carbonfools, a The Biebers, a Blahalouisiana, a New Level Empire, Vastag Csaba és Rácz Gergő is tisztelgett a Maestro életműve előtt a kerek évfordulón.