A film legfőbb mondanivalója voltaképp egyetlen mondatban megfogalmazható: a szeretetnél nincs fontosabb a világon. S ha kicsit árnyalni akarjuk a dolgot, akkor - Fromm örökbecsű könyve, a Szeretet művészete nyomán – azt mondhatjuk: a gyerekkorban kapott anyai szereteten áll, vagy bukik minden. Mármost mit tehet egy gyerekrobot - aki képes már szeretni - akkor, ha egyszerűen kiteszik a szűrét, mert a család terhére van? Ugyanazt, amit egy nem robot: küzd a szeretetért, mert annál nincs fontosabb a világon. Erről a küzdelemről szól Spielberg filmje, s ki ne kezdené törölgetni a szeme sarkát, ha egy szeretetre éhes kölyök küzdelmeit látja a cudar világ viszonyai közepette.

Ettől akár még jó is lehetne a film, hisz a téma örökzöld, a technika első osztályú, a szereplők jól játsszák szerepeiket, csak valahogy, valamitől az egész mesterkéltnek, csináltnak tűnik. Talán épp a jövőbe vetítettség miatt, hisz a történet valamikor a III. évezredben játszódik – majd még kétezer évvel később is -, akkor, amikor az üvegházhatás miatt a tengerek már sok várost elöntöttek, éhínség dúlt, s a kevés táplálék okán, szigorú születésszabályozás vigyázza a fogyasztási javakat, s ugyanezen okból robotok végzik azt, amit robot elvégezhet. Az emlékezetes képek is leginkább ehhez a – cseppet sem irreális – vízióhoz kapcsolódnak. Az elöntött Manhattan, a víz alatti birodalom, a kihalt, dermesztő világ képe – szeretet ide, vagy oda mindenképp hiteles üzenet itt az évezred elején.