Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mesterségek Ünnepe – augusztus 17-20. Budavári Palota

Bevált recepten, negyedszázada sikeres, minden létező elismerést bezsebelő fesztiválon nem szabad változtatni - vallja a sikersztorit 25 éve gondozó Népművészeti Egyesületek Szövetsége. De frissíteni, újítani igenis kell, így az idei, 26. Mesterségek Ünnepe 4 napján számos újdonság várja majd a rendezvény közel 80 000 látogatóját.

 Kézművesség, zene, tánc – minden, ami hagyomány. Immár 26. alkalommal népesül be a Budavári Palota és környéke a népművészet legkiválóbb mestereivel, a régi szakmák tradícióinak őrzőivel. 26 alkalommal szól négy napon keresztül fülbemászó muzsika, folk- és világzene, váltják egymást a színpadon lelkes izgalommal az ország, és olykor a világ legkülönbözőbb pontjairól érkezett néptáncegyüttesek.

 

Mesterségek Ünnepe – 4 nap, amelyre egész évben készülnek mindazok, akik évről évre szeretnének egy kicsit belefeledkezni a hagyományok lenyűgöző hangulatába. 2012-ben augusztus 17-én nyitja meg kapuit a rendezvény, és 4 napon keresztül várja a látogatókat színvonalas és változatos programjaival. A fesztivál csúcspontja, nemzeti ünnepünk, augusztus 20-a, ezúttal az esemény zárónapja is, így aznap egészen biztosan rekordlátogatószámra is számítanak a szervezők.

Az idei program kiemelt témája: Régi, ritka mesterségek, melyhez kötődően számos különleges mesterséghez kapcsolódóan, mint a halászháló-kötő, pintér, kötélverő, vagy a szappanfőző lesznek kiállítók. Természetesen a közel 800 résztvevő mester által nem csak a kiemelt, de minden más szakma is képviselteti majd magát, így senki ne ijedjen meg, hogy nem talál szemet gyönyörködtető hímzéseket, fonott kosarakat, kerámiákat, és ugyanúgy megcsodálhatjuk idén is a szövés-fonás, kovácsolás, vagy éppen a tojásdíszítés mestereit is.

Természetesen az idei Mesterségek Ünnepe is számos újdonságot tartogat. Ahogy lenni szokott, idén is van vendég ország, ezúttal Szlovénia vendégeskedik négy napig Budapest fellegvárában. A látogatók betérhetnek a Sajtudvarba is, ahol a magyarországi Sajtkészítők Céhének legkiválóbb mesterei mutatják be finomságaikat. A tavalyi fesztivál egyik óriási sikere volt a Tetőtől Talpig pályázat divatbemutatója, ahol a népművészeti elemeket a mai viseletbe legjobban integráló ruhákat csodálhatták meg az érdeklődők. Idén másképp lesz jelen a viselet a Mesterségek Ünnepén. A népviseletben érkező vendégeket a Fotóponton megörökítik, és a nap végén sorsolásra kerül sor, értékes nyereményekért. Megéri tehát egy picit készülni, kutakodni a családi ereklyék között, hiszen az „Gyere viseletben és nyerj!” – igazán csábító ajánlat.
Persze azok is nyernek, akik a színpadok előtt keresik majd a helyüket, hiszen idén is egyedülálló programkínálat várja a látogatókat a Savoyai-teraszon és az Oroszlános Udvarban egyaránt. A kedvencek mellett idén igazi zenei csemegék is várják a zenerajongókat,hiszen a „Hangold újra” nagykoncertek alkalmával esténként különleges fellépők varázsolják el majd az arrajárókat. Az Újvilágkert gyermekjátszója pedig szokás szerint népi játékokkal várja a legkisebbeket, hogy ők is megtalálják a kedvükre való programot.

A helyszín és a szellemiség a régi: a Budavári Palota körül 4 nap tisztelgés az élő népművészeti kultúra előtt, a töki pompos és a kürtőskalács is számít hűséges látogatóira, a programok között azonban számos izgalmas újdonság található, úgyhogy már most érdemes beírni a naptárba: augusztus 17-20., 26. Mesterségek Ünnepe.
www.mestersegekunnepe.hu
www.facebook.com/mestersegekunnepe
Jegyvásárlás elővételben: www.ticketportal.hu


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.