Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mi a közös Claudia Schifferben és D. Tóth Krisztában?

Pierce Brosnan, Natalia Oreiro, Claudia Schiffer, Felipe Massa, Emir Kusturica, Lucy Liu, Ewan McGregor és még hosszan sorolhatnánk azon hírességek nevét, akik már régóta egy-egy ország UNICEF Nagykövetei. D.Tóth Kriszta a mai napon ezekhez a nevekhez csatlakozott.

Kép: Unicef

Az UNICEF Magyar Bizottsága már jó ideje keresi Halász Judit, Presser Gábor, Kovács Ági és a Nemzeti Filharmonikusok méltó utódját, hiszen az ő fantasztikus munkájuk – szerződésük értelmében – már két éve lejárt.

Ahhoz, hogy valaki az UNICEF Nagykövetévé válhasson, hosszú út vezet, hiszen a jelölteknek bizonyítaniuk kell, hogy megfelelnek egy szigorú kritériumrendszernek. Kriszta immár több mint egy éve aktívan részt vállal a magyar UNICEF munkájában. Önkéntes alapon közreműködik a szervezet adományszervezői munkájában. Ötleteivel és kapcsolataival segíti a szervezetet tervei kialakításában, folyamatosan felhívja a közönség figyelmét az UNICEF tevékenységeire, s az ő gondozásában jelenhetett meg az első UNICEF-szempontokat is figyelembe vevő mesekönyv.

„Nemcsak megtiszteltetés, hanem óriási felelősség is számomra ez a kinevezés. UNICEF Nagykövetként az a dolgom, hogy hangja legyek azoknak a gyerekeknek, akiket a társadalom nem hall meg, sőt, talán észre sem vesz.

UNICEF-nagykövetek
Az UNICEF számos hírességgel dolgozik együtt. Vannak közöttük, akik, kis túlzással élve, az egész világot meg tudják szólítani, és vannak, akik egy-egy ország példaképei.  Az előbbiek az UNICEF Jószolgálati Nagykövetei, ez utóbbiakat pedig UNICEF Nagykövetnek hívjuk. A leghíresebb UNICEF Jószolgálati Nagykövetek a teljesség igénye nélkül:

•    Audrey Hepburn, aki sajnos már nincs közöttünk

•    Katy Perry (róla itt olvashat bővebben)

•    Roger Moore

•    Susan Sarandon

•    David Beckham

•    Leo Messi

•    Jackie Chan

•    Orlando Bloom

•    Ricky Martin

•    Mia Farrow

Fontosnak tartom, hogy az UNICEF, mint a világ egyik leghitelesebb és leghatékonyabb humanitárius szervezete, olyan, mint egy kétkarú óriás. Egyik karjával a távoli országokban élő, számunkra elképzelhetetlenül szerencsétlen sorsú gyerekeken segít, a másikkal pedig itthon tevékenykedik azért, hogy minden magyar gyereknek megadassék a teljes és boldog gyermekkor esélye. Azon leszek, hogy ezeket a karokat a magam eszközeivel még erősebbé tegyem.”

Kriszta mint UNICEF Nagykövet folytatja a már megkezdett munkákat, ezen felül pedig egy önálló magyar program, az Ébresztő-óra arca és aktív résztvevője is lesz. Az Ébresztő-óra – amely a Telenor támogatásának köszönhetőn indulhat el – egy játékos iskolai foglalkozás a gyerekjogokról, ami ráébreszt, hogy a gyerekkor sokféle lehet, de vannak alapvető dolgok, amelyek összekötnek minden gyereket. A program keretében 2000 iskoláshoz jutnak majd el az ország egész területén.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.