Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mi a leggazdagabb magyarok sikerének titka? Elárulták…

Az elmúlt hétvégén tartották a leggazdagabb magyaroknak szervezett „TOP 5000” találkozót a Gödöllői Királyi Kastélyban. A több mint 140 fős résztvevős rendezvényen a hiteles előadásokból az is kiderült: kell egy kis kaland és némi szomszéd tőke is a sikerhez.

Magyarországon mintegy 5000 olyan magyar tulajdonban lévő cég van, amelynek forgalma eléri az egymilliárdot.

Hajas László nem is akart fodrász lenni

A gödöllői TOP 5000 találkozó azzal a céllal indult, hogy azoknak a sikeres magyaroknak, akik az ország gazdaságának fő hajtóerejét képezik, legyen egy fórumuk, ahol találkozhatnak. A találkozón így hiteles előadók beszélnek arról, hogyan váltak sikeressé. Az előadók között volt Bige László az ország második leggazdagabb embere, Hajas László mesterfodrász, Tóth Péter, az ország legsikeresebb hagyományos pékségláncának tulajdonosa, Varga Emil, a Magyar Termék Nagydíj-nyertes szappangyártó cég tulajdonosa, a találkozót Karsai Béla előadása zárta.

Bige László rosszcsont gyermekként emlékezett magára, és egész gyermekkorától kezdte elmesélni kalandos életét. Kőműveskalandjaitól kezdve önjelölt piaci árusként töltött időszakán át végigvette életének sarokpontjait. Mint kiderült, első nagy befektetését egy a szomszédasszonyától kért 27 ezer forintos kölcsön indította be. Hajas László mesterfodrász olyan részletet árult el karrierje kezdetéből, amelyek még a szervezőket is meglepték. A nemzetközileg elismert mesterfodrászról nem kisebb dolog derült ki, mint hogy eredetileg nem is saját elhatározásából, hanem modell édesanyja unszolására lépett a fodrászpályára, mert oda volt protekciója. Arról is beszámolt, hogy időbe tellett, mire megszerette a szakmáját, és ez a szerelem segítette végül a csúcsra. Mindeddig legközelebbi bizalmasain kívül mások nem ismerték a fodrászzseni pályaválasztásának valódi történetét. (Ma már léteznek jól működő tréningek is, megkönnyítve a pályaválasztást.)

Generációs ütközések lehetnek a családi vállalkozások átadásakor
A generációk közti váltás mindig is potenciális buktatókat jelentett a családi vállalkozások számára, de a hibázás lehetősége még sosem volt ekkora, mint most – állapítja meg egy friss kutatás. Az okok: az előző generációváltás óta a világ a felismerhetetlenségig megváltozott, és a változás üteme csak gyorsul az olyan globális megatrendeknek köszönhetően, mint a demográfiai változások, az urbanizáció, a klímaváltozás vagy az új technológiák.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.