Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mi köze a márciusnak Rómához?

Március nevét Marsról, a háború római istenéről kapta. Az ókori Rómában szerencsét hozónak tartották, ha a háborút ez idő tájt indították. A római Mars eredetileg növényi termékenységisten, a mezők, erdők, a termés és a tavasz védnöke volt. Ezen eredetére utal egy fennmaradt egysoros földművesima, valamint az első tavaszi hónap elnevezése, a martius, azaz március.

Mars, Kép: wikipedia

Mars később általános termékenységistenné vált. Ebből adódóan a férfierő jelképe is lett, majd közösségi oltalmazó, és ezért válhatott a háború illetve a harc védnökévé is. A görög mitológia hatásának korában már megvoltak harcias vonásai, ezért Arész istennel azonosították. Görög megfelelőjével ellentétben Marsnak volt felesége: Neria, akit Mars elrabolt magának. Mars azonban telhetetlen volt, és más nő is tetszett neki. A  legenda szerint Rhea Silviat, Numitor Alba Longa-i király leányát is kiszemelte magának. A gondot az okozta, hogy a leányt egy Vesta-kolostorba zárták, mert a jóslat szerint az ő gyermekei fogják megdönteni Numitor király hatalmát. Ám egyszer, amikor vízért ment a folyóhoz, elaludt a parton, és álmában Mars teherbe ejtette. Kilenc hónappal később Rhea Silvia ikreknek adott életet, megszületett Romulus és Remus.

Az udvar azonban tartott az átoktól, és amikor Silvia nem volt otthon, a király megparancsolta szolgáinak, hogy vessék a Tiberisbe a kicsiket. Azok azonban megsajnálták a gyerekeket, ezért fontak egy kosarat, és abban tették le a babákat a partra. Mivel többet nem tehettek a csecsemőkért, szomorúan visszaballagtak a palotába. Nem sokkal később  egy nőstény farkas jelent meg a parton, "akit" Mars küldött oltalmazónak, és elvitte magával a gyerekeket, hogy saját kölykeivel együtt felnevelje őket.

Romulus és Remus az anyafarkassal, Kép: wikimedia

Amikor a gyermekek felnőttek, elhagyták a farkast, és elkezdték elindítani „királyi karrierjüket”. Róma lakói eredendően földművesek voltak, de féltek az idegen népek támadásaitól, ezért Romulus parancsára várfalat kezdtek építeni.

5+1 tipp a tavaszi gardróbfrissítéshez
Mielőtt elindulnánk a nagy tavaszi gardróbfrissítő hadjáratra, érdemes átgondolnunk, hogy milyen ruhákra és kiegészítőkre lehet szükségünk. Tuti tippekért maradj velünk, a Premier Outlet szakembere segít, hogy stílusosan pezsdítsd fel a ruhatáradat! Figyelem, indul a lila ruhás nők körszaka!

Megparancsolta szolgáinak, hogy aki át meri ugrani az akkor még csak pár ujjnyi falat, azt öljék meg. Remus erről mit sem tudott, átugrott rajta, és így szólt: „Ez lenne az a híres fal, amely megvéd majd titeket a gonosz istenektől?” Erre az egyik szolga - a parancshoz híven - agyonverte Remust. Amikor ezt Romulus meglátta, keserves sírásra fakadt, s azt mondta: „Így merje majd ezek után valaki átugorni a király falát!””

Róma első királya Romulus lett...

(Forrás: wikipedia)


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.