Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mi van a T.Rex fejében? Hamarosan megnézheted!

Életnagyságú dinoszaurusz szobrok lesznek láthatók nyár elejétől a veszprémi állatkertben nyíló őslényparkban. A dinók között lesz egy olyan, amelyre fel is lehet majd mászni, sőt egy olyan T. Rex is, amelynek a fejébe is be lehet majd telepedni.

Mintegy 30 dinoszaurusz életnagyságú mása lesz látható a kéthektáros őslényparkban, ahol a munkálatok már zajlanak. A rendhagyó kiállítás 250 millió évre tekint vissza, felvonultatva számos hús- és növényevő fajt, köztük a 23 méter hosszú Diplodocust vagy a több mint 4 méter magas Tyrannosaurus Rexet, melyekről a tudnivalókat a mellettük kihelyezett tájékoztató tábla tartalmazza majd.

A dinoszauruszok közül lesz egy olyan, amelyre fel is lehet majd mászni, sőt egy olyan T. Rex is helyet kap az őslényparkban, amelynek a fejébe is be lehet majd "telepedni".

Bele is nézhetünk a dinó fejébe MTI Fotó: Nagy Lajos

Az őslényparkba látogató gyerekeknek játékos foglalkoztatókat alakítanak ki, ahol próbára tehetik ügyességüket. Részt vehetnek egy életnagyságú dinoszaurusz-csontváz játékos feltárásában, a legkisebbek kisméretű dinoszauruszokat festhetnek ki

A Magyarországon egyedülálló őslénypark műanyag állatszobrai Németországból érkeznek. A makettek télen-nyáron kint lesznek a szabadban- mondta Török László az állatkert igazgatója az MTI-nek.

A földtörténeti korokat bemutató tárlatról szólva az igazgató elmondta, hogy annak részleteiről a napokban egyeztetnek majd a szakemberek, az azonban biztos, hogy helyet kap majd benne a mezozoikumi tengeri hüllő, a kavicsfogú álteknős, melynek felszínre kerülése Veszprémhez és Laczkó Dezső paleontológushoz köthető.

Folynak az előkészületek MTI Fotó: Nagy Lajos

A saját forrásból megvalósuló beruházás 150 millió forint, ebből az őslények 100 millió forintot tesznek ki. A park az állatkerti belépővel lesz látogatható.


Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.
Ragyogó tincsek: 5+1 bevált tipp az egészséges hajért

Ragyogó tincsek: 5+1 bevált tipp az egészséges hajért 

A hajunk az egyik legfontosabb ékességünk, amely alapjaiban határozza meg a megjelenésünket és az önbizalmunkat.
Szemhéjplasztika: megoldás a fáradt tekintetre

Szemhéjplasztika: megoldás a fáradt tekintetre 

Eszedbe jutott-e már valaha, hogy a szemeid körüli terület többet elárulhat a korodról, mint bármely más rész az arcodon?
Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.