Nem volt innentől kezdve nálam jobb kanasztázós tinédzser.
Ma sincs olyan utazás, kirándulás, délutáni sörözés és strandolás, ahova ne vinnénk magunkkal egy pakli kártyát.
Miért az egyik legnagyszerűbb szórakozás?
- Mert mindenütt lehet játszani. Akár egy árnyas kertben, akár füstös kocsmában, kártyabarlangokban vagy éppen otthon, a meleg szobában.
- Kellemes társasági szórakozás. ( Persze csak akkor, ha nem a nyerészkedés a célja.) Közel hozza egymáshoz a barátokat, családokat. Ez napjainkban, amikor a bezárkózás, elidegenedés jelei oly annyira megfigyelhetők, különösen fontos.
- Fejleszti a gondolkodást és a kombinációs készséget
A bridzs, a tarokk, az ulti vagy a különböző pasziánszok elsajátítása jelentős szellemi erőfeszítést igényel.
- Az ésszerű kockázatvállalási készség fejlesztésére kiválóan alkalmas többségük. A játékosan megszerzett ismereteket, pedig az élet más területén is kamatoztathatjuk.
- Sikerélményt biztosít, így önbizalmunkat erősíti, vagy éppen arra tanít, hogyan viseljük el emelt fővel a kudarcainkat.
- Erősíti koncentrációs képességünket és türelemre, kitartásra ösztönöz
Egy kis kártyatörténet:
Az első kártyákat a 8-9. században Kínában és Koreában készítették. A 10. században már Japánban is ismerték. Európába, elsősorban a Földközi-tenger vidékére a 14. században érkezett, mongol, arab, cigány közvetítéssel, más feltételezések szerint velencei kereskedők, illetve a keresztes lovagok révén. Magyarországon Mátyás király udvarában már ismerték a kártyát, később - a sokszorosításnak köszönhetően - a köznép körében is elterjedt.
Az ultitól, a pókertől a römin és kanasztán át a Csapd le, csacsi! -ig számtalan kártyajáték ismert, de azt jóval kevesebben tudják, hogy a kártyák szimbólumrendszere, a lapok sorozatjelei, ábra- és színjelzései a sakkjátékkal, a feudális társadalmi renddel, a négy évszakkal és az év 52 hetével hozhatók kapcsolatba. A francia és német sorozatjelek könnyen azonosíthatók: treff, káró, pikk, kör, illetve zöld (levél), makk, tök (csengő), piros (szív). Ezek a latin (vagy spanyol) jelekre vezethetők vissza, melyek az egykori társadalom összetételét szimbolizálták: bot (parasztok), pénz (kézművesek és kereskedők), kard (nemesek) és serleg (papok). A francia kártya összetétele az idővel kapcsolatos: a négy szín a négy évszakot, a tizenkét figura a tizenkét hónapot, az ötvenkét lap az ötvenkét hetet jelenti.
Az ördög bibliája egykor ősellenségnek számított, a művészek képzeletét mégis gyakran megragadta: Puskin Pikk dáma című novellája, Valentin de Boulogne: Hamiskártyások című festménye, Bizet Carmenjének kártyaáriája említhető, de Arany János Híd-avatás című balladája vagy Kosztolányi Dezső Kártya-ciklusa is eszünkbe juthat. A kártya azonban nemcsak szórakoztató játék lehet, hanem a jóslás kelléke és oktatási segédeszköz is
.
A kártyajáték igazi önfeledt szórakozást biztosít, ha:
- Megválogatjuk a kártyaparti tagjait.
A kártyaasztalnál ugyanis leplezetlenül megmutatkozik a játékos jelleme. Ha olyannal játszunk, aki erőszakos, szabálytalan, hangos, veszekedős, hisztis, vagy éppen bátortalan, - tönkre teheti a játék élvezetét.
- Szabaduljunk meg gyorsan a nyerészkedőtől is!
Persze kétségtelen, hogy a játékok nagy része is akkor a legizgalmasabb, ha pénzben játsszák.
Azért szívleljük meg, hogy csak kis tétben, ismerősökkel, és lehetőleg lakásban, illetve csak otthon, családi körben űzzük ilyen módon.
Vagyonokat és családokat veszíthetünk (és veszítünk is), ha a pénztől elbódulva átlépjük a határt.
Mert a kártyázás célja nem a nyerés és a nyereség, hanem a játék öröme, élvezete, a szórakozás.
És nem biztos, hogy osztanak még lapot annak, aki sorsát a vak szerencsére bízza!
Könyvajánló:Nagy kártyakönyv (szerk.dr Berend Mihály)
