Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Miért egészséges a dió?

A rendszeres diófogyasztás egy sor anyagcsere-betegségtől menti meg az embert - derítették ki spanyol kutatók. Az amúgy is egészséges mediterrán étrend kedvező hatását a dió, mogyoró még fokozza, állapították meg.

A BBC brit közszolgálati hírportál közlése szerint a spanyolországi rovirai Virgili Egyetem kutatói 1200 anyagcsere-zavaros személyen végeztek kísérletet. A pácienseket három csoportra osztották, és egy éven át mindegyiknek más diétát tanácsoltak.

Az első csoport olyan tanácsot kapott, hogy tartózkodjon a magas zsírtartalmú ételektől.

A második csoport negyedéveként előadást hallhatott a zöldségben, gyümölcsben gazdag, tejtermékben és vörös húsokban szegény mediterrán étrend előnyös hatásairól, ezen kívül hetente kapott egy liter olíva olajat étrend-kiegészítőként.

A harmadik csoport tagjai ugyanilyen tájékoztatás mellé napi 30 deka különböző fajta dió- és mogyorófélét kapott.

A kísérleti alanyok egyik csoportban sem kaptak olyan tanácsot, hogy korlátozzák a napi kalória bevitelt.

Jól vizsgázott a dió

Egy év után újra megvizsgálták a részvevőket. Abban a csoportban, amelynek az alacsony zsírtartalmú diétát tanácsolták, 2 százaléknak szűntek meg az anyagcserezavarai.

A második csoportban, amelynek az olívaolajos mediterrán konyhát ajánlották, 6,7 százaléknak javult az állapota.

A harmadik csoportban viszont, amely a földközi-tengeri koszt mellé napi egy zacskó diót-mogyorót kapott, 13,7 százaléknak szűntek meg az anyagcserezavarai. Ugyan nem csökkent lényegesen a súlyuk, de kisebb lett a derékbőségük, és csökkent a koleszterinszintjük meg a vérnyomásuk.

A cikk befejezése: www.webbeteg.hu


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.