Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Miért fontos a fogászati panoráma röntgen?

A panoráma röntgen nem csupán egy látványos, fogászatban használatos eszköz, de ma már egy jól felszerelt rendelő meghatározó része. Dr. Benkő Krisztina, az Oxygen Medical fogszakorvosa azokról az esetekről beszélt, amelyeknél ez a képalkotó eljárás óriási segítséget jelent.

Nem helyettesíthető mással

A hagyományos kis fogászati röntgen képek csupán egy-két fog állapotáról készítenek használható felvételt. Éppen ezért semmiképpen sem válthatják ki a panoráma röntgent, amely – ahogyan a nevéből is kiderül – az egész fogsor állapotát képesek megmutatni. Ez pedig nem csak a komplexitás miatt fontos, de szinte nélkülözhetetlen, ha szájsebészesti beavatkozásról, fogszabályozásról, fogimplantációról vagy akár góckutatásról van szó. Ugyanakkor az egyszerűbb kezeléseknél is nagy előnye van a panoráma röntgennel készült képnek, hiszen így könnyebben feltárható sok probléma forrása. Így természetesen gyorsabban és könnyebben felállítható a diagnózis is. Ezzel a képalkotó eljárással láthatóvá válnak még a korábbi fogászati beavatkozások esetleges hibái, sőt akár a szabad szemmel nem látható rejtett fogszuvasodás is.

A fogínyvérzés okára is fény derülhet egy-egy panoráma kép alapján, sőt a fogínysorvadás, csontsorvadás, a ciszták és a gyulladásos gócok feltérképezésekor is nélkülözhetetlen ezt a módszer, amely egyértelműen és tisztán láthatóvá teszi az állapotot.

Hasonlóan nagy támpontot jelent az így készített felvétel a fogszabályozás megtervezésénél, hiszen láthatóvá válik általa a bölcsességfogak elhelyezkedése, és akár a ki nem nőtt fogak is.

Segítség orvosnak, páciensnek is

- Gyakran előfordul, hogy egy hagyományos szájüregi vizsgálat nem elég ahhoz, hogy pontosan diagnosztizálhassunk egy-egy problémát. Ilyenkor szinte kötelező a panoráma röntgen használata, ugyanis csak ezzel az eljárással válnak láthatóvá és értékelhetővé a szájüregi képletek. Külön segítség nekünk, orvosoknak, hogy a kép kihelyezhető a kezelőszék monitorjára, ráadásul így a páciensek is könnyebben megérthetik, mire van szükség, vagy éppen hogyan épül fel egy kezelési terv. – mondja Dr. Benkő Krisztina, az Oxygen Medical fogszakorvosa . - Az ilyen módszerrel korán felismert elváltozások pedig természetesen sokkal eredményesebben gyógyíthatók, mint a későn felfedezett problémák.

Nagyon fontos előnye a panoráma röntgennek, hogy a rákszűrésnek is kitűnő eszközeként szolgál, hiszen jól láthatóak a felvételen a kóros, nem odaillő képletek. Aki tehát komolyan veszi a száj állapotát, vagy a kezeléséhez szükséges egy pontos, jó minőségű felvétel, fogorvosa tanácsára mindenképpen válassza a képalkotásnak ezt a megbízható módszerét!

forrás: www.oxygenmedical.hu


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.