Ez az elképzelés élt a középkorban is, amikor boszorkányokat és eretnekek vetettek máglyára.

A tűz több mítoszban is úgy jelenik meg, mint pusztító hatalom, ami az Alvilággal van szoros kapcsolatban.

A vallások a vallásos ihletet, a megvilágosodást kapcsolják hozzá, illetve az áldozathozatal szimbolikus helyeként tekintenek rá. Az ókori Iránban például Tűztemplomok építésével adóztak e legszentebbnek tartott szakrális szimbólumnak.

Európában az egyik legismertebb hagyomány, amely a tűzgyújtáshoz kötődik, a Szent Iván napi tűzgyújtás és hozzá kapcsolódó hiedelmek (pl. a tűzugrás, a gonosz elűzése)

Mindezeket a babonákat, misztikus elképzeléseket teszik magukévá az ún. tűzön járók is, mikor félelmeiket legyűrve átsétálnak az izzó parázson. Akik részt vettek már ilyen szertartáson, valódi misztériumként élik meg.

A rítus segít legyőzni önönmagunk rettegését, és maximálisan megtanít bízni saját képességeinkben és az emberi akarat határtalanságában.

A tűzön járás mindig a természetben zajlik, újholdkor és, ha komolyan csinálják, akkor megelőzi valamilyen önismereti jellegű elmélyülés és számvetés, amely azt a kérdést feszegeti, hogy mitől is szeretnék megszabadulni, milyen terheket szeretnék lerakni ezzel a megtisztulási rítussal.

A tűzön járással szerzett tapasztalatok az élet több területén megerősítik az illetőt: koncentrációs képességére, önbizalmára, életcéljaira és kapcsolataira is jó hatással van ez a pár lépés a forró, 700 fokos parázsszőnyegen.