Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Miért nem szeretkezünk már hetek óta?

Hogy miért ordítozunk egymással apró-cseprő dolgok miatt? Mert félünk megkérdezni, hogy miért nem szeretkezünk rég?...Mert ha szeretünk valakit, akkor a rossz szokásait is elnézzük neki.

Egy földre hajított vizes törölköző, vagy egy nem megfelelően lezárt fogkrémes tubus talán kevésnek tűnik egy házastársi konfliktus kirobbantásához, ám a vizsgálatok igazolták, hogy mégis kapcsolatromboló ereje lehet egy rögzült rossz szokásnak.

A férjemmel az élet kész kaland"- meséli egy 34 éves nő, akinek párja neves filmrendező- "de nem könnyű. Reggel két órát csak azzal töltök, hogy becsukok utána minden fiókot és szekrényt, és összeszedem a ruháit. Néha a hűtőszekrény ajtaját hagyja nyitva, ilyenkor tönkremegy benne minden. Nagy türelem kell hozzá."

A hölgynek szerencséje van, hiszen elmondása szerint a köztük lévő nagy szerelem feledteti ezeket a bosszantó szokásokat, ám sok házasság bizony zátonyra fut, s a feleknek szabályos allergiája alakul ki már a másik látványától is. És ez nem túlzás!

"Egy vizes törölköző látványa kezdetben csak enyhe feszültséget vált ki belőlünk. Ám ahogy ez a szokás újra és újra ismétlődik, a feszültségszintünk is nő, és szabályos szociális allergiát, bosszúságot vagy akár undort vált ki belőlünk." -mondta el a kutatás vezetője, Michael Cunningham.

Egy felmérés szerint, melyet a Personal Relationships című akadémiai folyóiratban publikáltak, 160 házaspár vizsgálata után- összeállította a toplistás bosszantó szokásokat,melyek a következők:

A vizes törölköző nem megfelelő tárolása -például földrehajítása, ágyon felejtése.

A wc papír használatából fakadó nézeteltérések (pl. új guriga bontása, míg ott a másik).

A villa nem szakszerű használata (pl. hátvakaróként való alkalmazása).

A vizsgálat szerint a nők élen állnak a másik piszkálásában, továbbá azt sem árt tudni, hogy a statisztikák szerint a csúnya szokások egy idő után kifejezetten csúnya válásokhoz is vezethetnek

S hogy miért ordítozunk egymással apró-cseprő dolgok miatt?

A szakértők szerint sokkal egyszerűbb azon vitatkozni, hogy miért bontott a másik új wc papír gurigát, mint azon, hogy miért nem szeretkezünk már hetek óta...

Forrás: www.theaustralian.news.com.au

 


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.