Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mijau! Miért pont én?

A magyarok kétharmada ragaszkodik olyan apró szokásokhoz vagy tárgyakhoz, amelyek szerencsét hozhatnak az utazás és nyaralás alatt – derült ki a Szallas.hu felméréséből. Leginkább a fekete macskától tartunk, de a hazai szállásadók is segítenek a szerencsétlenség megelőzésében: a 13-as minden 4. szálláshelyen kimarad a számozásból.

A Szallas.hu felmérése szerint csak a megkérdezett magyarok harmada állítja magáról, hogy egyáltalán nem babonás – a többség legalább megszokásból tart magánál valamilyen apró kabalát, vagy tesz néha olyasmit, amitől jó szerencsét remél. Nyaraláskor például minden hetedik ember cipel magával valamit, ami nem alapfeltétele az utazásnak, inkább személyes okokból ragaszkodik hozzá – legyen az egy fénykép, kispárna vagy szerencsepénz.

Az útonjárók patrónusa, Konrad Witz: Szent Kristóf, Kép: Wikipedia

„A többség kabalája nem feltűnő dolog, gyakori például a Szent Kristóf-medál, de azért vannak extrém esetek is: a felmérésünk résztvevői között van, aki minden családtagjától kér egy hajszálat nyaralás előtt, más pedig 17 éve ugyanazt a rövidnadrágot viseli az utazásai alkalmával, mert abban eddig nem érte baj” – ismertette Dorcsinecz József, a Szallas.hu ügyvezetője a felmérés részleteit. A megkérdezettek egyébként egyöntetűen a női nemhez társítják a babonásságot, és az idősebbekre is jellemzőbbnek tartják – ugyanakkor az anyagi helyzet egyáltalán nem befolyásolja a válaszadók szerint, hogy hiszünk-e a sors befolyásolhatóságában.

Számoljuk a sarkokat és kerüljük a fekete macskát

A turizmusban talán a szerencsétlennek tartott 13-as szám kerülése a legelterjedtebb babona: sok légitársaság repülőgépein nincs ilyen ülőhely, a nagy szállodákban pedig gyakori, hogy a 12. után a 14. emelet vagy szoba következik. „Magyarországon azon szálláshely-tulajdonosok közül, akik rendelkeznek ennyi helyiséggel, minden negyedik kihagyja a számozásból a 13-ast” – mondta Dorcsinecz József. Úgy tűnik azonban, hogy a magyar vendégek kevésbé tartanak ettől a számtól: a felmérés szerint mindössze 1 százalék kért másik szobát a 13-as helyett.

Számold a sarkokat, Kép: Pixabay

Ehhez képest viszonylag sokan szokták megszámolni a szoba sarkait abban bízva, hogy jót álmodnak, és az majd valóra is válik. A felmérés résztvevői közül minden ötödik ember így tesz egy új szálláshelyen, ha eszébe jut még elalvás előtt. A fekete macskához kötődő babona azonban még ennél is erősebb: csak az emberek háromnegyede megy nyugodtan tovább, ha egy sötét szőrű cica átfut előttük az úton. „Szállásadóink szerint volt olyan eset, amikor ezért tévedt el egy nyaralóvendég, más pedig a panzió udvarán sétáló fekete macska láttán az autóból sem volt hajlandó kiszállni” – tette hozzá a Szallas.hu képviselője.

Szegény cicus!, Kép: Pixabay

A portál által megkérdezett magyar szállástulajdonosok 7 százaléka találkozott már valamilyen babonához kapcsolódó kéréssel, panasszal. Többen megjegyezték, hogy a hálószobában lévő tükröket letakarta vagy levetette egy-egy vendég. „Olyan is előfordul ugyanakkor, hogy valaki egy-egy szerencseszámhoz ragaszkodik, és az adott sorszámmal ellátott szobát vagy apartmant kéri a foglaláskor, ami nem ritkán éppen a 13-as”– mondta Dorcsinecz József.

Próbáld ki!
Ha meglátod a fekete cicust, és még nem ment át előtted, gyorsan fordulj neki hátat! Egyesek szerint az is használ, ha egyszerűen csak átköpsz a bal vállad felett!

Tudtad, hogy az olasz szurkolók a legbabonásabbak? Olvasd el ezt is!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.