Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mikortól kóros, ha egy tinilány menstruációs zavarokkal küzd?

A serdülőkor minden gyerek életének velejárója, így a szülők is felkészülten várják. Ám ez az időszak nem óramű pontossággal következik be, így sokan megijedhetnek, hogy a gyermekükkel valamin nincsen rendben.Mikor utal problémára, ha a vérzés rendszertelen, vagy egyáltalán nem jelentkezik a serdülőknél?

Az első menstruáció

Az első vérzést menarche-nek nevezzük- ez a legelső, hormonálisan szabályozott menstruáció, ami Magyarországon mostanában 12,5-12,6 éves korban következik be, bár a normális szélsőérték a 9-15 éves életkor. E határidőn kívül korai, illetve késői menarche-ről beszélünk.

Kép: Pixabay

A normális skála tehát igencsak széles, ráadásul az első vérzést követően a havi ciklus még nem feltétlenül áll be, így előfordulhat, hogy két menstruáció közt hónapok is eltelhetnek. Ez a szabályozó (hormonális) rendszer és a célszervek harmonikus együttműködésének késésére utal. Leggyakrabban a lányok nemi érése 16-17 éves korukra befejeződik, ekkora pedig a menstruációjuk is szabályossá válik.

Mikor kell gyanakodni a bajra?

A lányok nemi érése bonyolult és hosszú folyamat. Ennek ellenére vannak olyan panaszok, amikre érdemes figyelmet fordítani, hiszen a nem megfelelő érés hátterében anatómiai vagy endokrinológiai problémák is állhatnak.

Amenorrhea

Azt az állapotot, amikor egy nő nem menstruál amenorrhoea-nak nevezzük. Természetesen nem tartoznak ide azok az állapotok, amikor a menzesz elmaradása természetes, mint a serdülőkor előtti, a változó kor utáni időszak, vagy a terhesség ideje. Az amenorrhoea-nak primer és szekunder formáját lehet megkülönböztetni.

Primer a probléma abban az esetben, ha menzesz nem következik be a 16. életévig, míg szekunder esetben előzőleg már volt menzesz, de az több mint három hónapig kimarad. A primer amenorrhoea esetében rendszerint valamilyen genetikai vagy anatómiai rendellenesség áll, míg a szekunder vérzéskimaradás jellemzően valamilyen hormonproblémára,illetve genetikai eltérésre utal. Ilyen esetekben a felmerülő betegségek között a pszichés illetve cukorbetegségtől elkezdve, a PCOS-en keresztül, egészen a pajzsmirigyproblémákig igen sok ok előfordulhat.

Cukorbetegség   

A gyerekkori (1-es típusú) cukorbetegségnél –akárcsak a felnőttkorinál- a hasnyálmirigy inzulintermelésében lép fel zavar. Hatására a sejtek nem képesek megfelelő mennyiségű cukrot hasznosítani, így a vizelettel ürül, sok vizet is kijuttatva a szervezetből. A cukor hiányában a sejtek éheznek, így a szervezet rendes funkciói is romolhatnak. Ez gyerekeknél többek között fogyásban, erős hasfájásban, emésztési zavarokban és a lányok esetében a menstruáció elmaradásában mutatkozhat meg. Jellegzetes tünete még a gyakori és bő vizelet, valamit az acetonos szag, mely mind a leheletben, mint a vizelet szagában érezhető. Kezelése minden esetben orvosi, gyógyszeres segítséget igényel - mondja dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa.

Szedhet-e fogamzásgátlót, akinek pajzsmirigy gondja van?
A pajzsmirigybetegség kezelésben részesülők körében gyakran felmerülő kérdés, hogy nem okoz-e problémát, ha a kezelés alatt, fogamzásgátlás miatt más hormonokat is szednek. A választ minden esetben az határozza meg, hogy a betegnek milyen pajzsmirigybetegsége van.

PCOS

A policisztás ovarium (petefészek) szindróma esetében is hormonális eltéréstől áll fenn. Jellemző rá a ritka menstruáció, a petefészek fokozott férfi (androgén) klinikai  és/vagy laboratóriumi jelei,  valamint a policisztás ovarium morfológiai jelei és inzulinrezisztencia. A nők szervezetében ekkor a női és a férfi hormonok aránya felborul, így a megérett tüsző nem reped meg, hanem cisztává alakul. Ennek tünetei között jellemzően az erős pattanásosság és fokozott szőrösödés is jelentkezik, ami egy serdülő lány esetében nehezen meghatározható. Ugyanakkor figyelmeztető jel lehet a menstruáció rendszertelensége is, vagy annak teljes elmaradása. A PCOS kezeletlenül a későbbiekben meddőséget is okozhat, ám az életmód változtatással, gyógyszeres kezeléssel a legtöbb esetben a betegség visszaszorítható.

Pajzsmirigy zavarok

A veleszületett pajzsmirigy alulműködést hazánkban születés után szűrővizsgálattal korán diagnosztizálják, és már újszülött korban elkezdik kezelését. Akárcsak a felnőtteknél, sajnos a gyermekeknél is felléphet pajzsmirigy megnagyobbodás, azaz golyva (struma), amelynek hátterében leggyakrabban jódhiány áll.

A pajzsmirigy működésének zavara főleg serdülőkori lányoknál gyakran autoimmun eredetű. A keletkező antitestek meggátolják a pajzsmirigyhormon normál termelődését, így hypothyreosis (pajzsmirigy alulműködés) is kialakulhat, amelynek fő tünetei a fáradékonyság, koncentrációzavar, hízás, menstruációs zavar, hajhullás, bőrszárazság, székrekedés. Érdemes tudni, hogy az autoimmun pajzsmirigybetegség túlműködéssel is járhat” – mondja dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont gyermek endokrinológusa.

Mellékvesekéreg zavarai

A mellékvesekéreg szteroidhormonokat termel: anyagcsere- nemi-és vízháztartást szabályozó hormonokat. Ennek megfelelően a mellékvesekéreg szabályozza az anyagcserét, a vízháztartást és hatással van a nemi szervek fejlődésére is.  A Cushing szindrómában pl. sok kortizol jut a szervezetbe. Ennek tünete lehet gyermekkorban a növekedés elmaradása, a kerek, holdvilág arca, kipirulás az arcon, fokozottabb súlygyarapodás bőrtünetek: livid striák, fokozott súlynövekedés, magas vérnyomás, csontritkulás, menstruációs zavar, izomgyengeség , pszichés zavarok.  Műtéti helyreállítást igényel, ha a kortizol emelkedett szintjét a mellékvesekéregben található daganat okozza. (Forrás: Budai Endokrinközpont)

 

 

 


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.