Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Milliárdosoknak táncolt a 4 for Dance

Monacói milliárdosok kérték fel sztárvendégnek a magyar táncegyüttest. A Grand Budapest Hotel című film témája köré épült partira minden vendég luxusautókkal érkezett, a 4 for Dance  tagjai is különleges bánásmódban részesültek.

Nem mindennapi meghívást kapott Monacóból a 4 for Dance táncegyüttes. Illés Dánielt, Enyedi Pétert, Bárány Kristófot és Gál Sándort egy hatalmas európai hústerjesztő cég tulajdonosai hívták meg, mivel a Grand Budapest Hotel című film az egyik kedvencük, és szerettek volna egy különleges magyar fellépőt is.

A sztárvendég a 4 for Dance volt, amelynek tagjai a világbajnokságot nyert számuk mellett legújabb koreográfiáikból is előadtak a francia Riviérán található városállamban rendezett partin.

4 for Dance

A mintegy háromszáz meghívott Monacóban, a világhírű kaszinó melletti Hotel de Paris-ban mulatott. A résztvevők a Grand Budapest Hotelhez illő kosztümökben jelentek meg. A buli másik különlegessége az volt, hogy a zenét azok a zenészek szolgáltatták, akik a film zenéjének feljátszásban is közreműködtek.

"Életünkben nem láttunk még annyi luxusautót egy helyen, mint amelyekkel a vendégek érkeztek. A luxuskörülményeket jól példázza, hogy a szervezők még arra is figyeltek, hogy az érkezésnél a 20 fokos Monacói időjárásban még hóesést is imitáltak" - mondta Enyedi Péter.

Az idén tíz éves jubileumát ünneplő 4 for Dance táncegyüttes rendszeresen turnézik külföldön, eddig öt kontinens negyven országát járták be, és több mint 1200 műsort adtak.

"A külföldi turnéink változatossága miatt nagyon érdekes látni az ilyen fényűző gazdagságot, hiszen nemrégiben Vietnámban is jártunk a csapattal, ahol a Mekong-delta nyomornegyedének szörnyű életkörülményeit érzékelhettük meg. Hatalmas kontrasztok vannak a világban, melyet nagyon izgalmas, legtöbbször sajnálatos látni" - tette hozzá Péter.


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.