Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Millió dolláros K.O. az Aviátornak

A Szabó István rendezte Csodálatos Júlia (Being Julia) női főszereplőjét, Annette Beninget is legyőzve Hilary Swank kapta a legjobb női színésznőnek járó díjat a Millió dolláros bébi című filmdrámában nyújtott alakításáért.

Az alkotás lett a legjobb film, Clint Eastwood a legjobb rendező és a filmben kiöregedett bokszolót alakító Morgan Freeman kapta a legjobb férfi mellékszereplő díját.

Hilary Swank

a boxolónő megformálásáért nyerte el az Amerikai Filmakadémia díját, s ezzel a 2000. évi gála után most másodszor ütötte el a magyar rendező filmjének női főszereplőjét az Oscartól. Rajta kívül mindössze négy színésznő - Vivien Leigh, Helen Hayes, Sally Field és Luise Rainer - mondhatja el magáról, hogy kétszer kapott Oscar-jelölést, s mindkétszer meg is kapta a díjat. Swank köszönőbeszédében más díjazottakhoz hasonlóan megemlítette családját, s azt, hogy bizony szerény körülmények között nőtt föl. "Csak egy lakókocsi-telepi lány vagyok, akinek volt egy álma" - mondta remegő hangon, a szobrocskát szorongatva. A lilába hajló kék színű, a hátát szabadon hagyó hosszú ujjú ruhát viselő Swank hosszúra nyúló köszönőbeszédébe a zenekar belejátszott, távozásra nógatva a színésznőt, aki azonban leintette a zenészeket, s a film rendezőjéhez fordulva ezt mondta: "Clint Eastwood, köszönöm, hogy veled tarthattam ezen az úton. Köszönöm, hogy hittél bennem."

A 74 éves Clint Eastwood

az Oscar történetében a legidősebb rendező, aki elnyerte a díjat. A színész-rendező anyjának és feleségének mondott köszönetet, miután átvette a 34 centiméter magas, aranylemezzel borított ónötvözet szobrocskát. "Köszönöm a génjeinek" - mondta a közönség soraiban ülő 96 éves anyjára utalva, szerencsésnek nevezve magát, amiért ott lehet, s még mindig dolgozhat. Megjegyezte azért, hogy az életműdíjjal kitüntetett 80 éves Sidney Lumet mellett "gyereknek" érzi magát.

Morgan Freeman

30 filmmel és három korábbi Oscar-jelöléssel a háta mögött eleve a legesélyesebb volt a díj elnyerésére. A legjobb mellékszereplő Oscarjával kimondatlanul életművét díjazták. Ő az a fekete színész, aki pályafutása során a legszélesebb skálán kapott lehetőséget tehetsége bizonyítására: volt rab, sofőr, a CIA igazgatója, amerikai elnök és maga a jóisten.

A legjobb férfi színésznek járó Oscar-díjat

Jamie Foxx

kapta a Ray című amerikai zenés dráma főszerepért. A Taylor Hackford rendezte film a vak zenész Ray Charles életét mutatja be. Jamie Foxx a harmadik fekete színész, aki megkapta a legjobb férfi színészként az aranyszobrot Sidney Poitier és Denzel Washington után. A kategóriában Oscarra jelölték a szintén fekete Don Cheadle-t a Hotel Ruanda című filmben nyújtott alakításáért.

A legjobb női mellékszereplő Oscar-díját az ausztráliai

Cate Blanchett

kapta, aki az Aviátor című filmben a hollywoodi hírességet, Katharine Hepburn színésznőt alakította. A színésznőnek rövid románca volt Howard Hugheszal, a repülés milliomos-megszállottjával. A film elnyerte a legjobb operatőr, jelmez, vágás és látvány díját is.

A legjobb idegen,

nem angol nyelvű film A belső tenger című, Alejandro Amenábar rendezte spanyol-francia-olasz dráma lett, amelyben egy béna férfi 30 éven át harcol azért a jogáért, hogy meghalhasson.

A legjobb dokumentumfilmért járó díjat Ross Kauffman és Zana Briski kapta a Born into brothels (Bordélyba született) című, kalkuttai prostituáltak gyerekeiről szóló alkotásért.

A 80 éves Sidney Lumet

filmrendező életműdíjat kapott, amelyet Al Pacino adott át neki. A gála helyszínén, a hollywoodi Kodak-színházban a közönség állva ünnepelte a Tizenkét dühös ember, a Serpico, A hálózat, a Gyilkosság az Orient-expresszen rendezőjét, akit korábban négy alkalommal jelöltek Oscar-díjra, de egyszer sem kapta meg.

Idén a házigazda ceremóniamester a tiszteletlen szabadszájúságáról és kiszámíthatatlanságáról ismert komikus és színész

Chris Rock

volt. A közvetítést idén is öt másodperccel késleltették azzal a céllal, hogy kiszűrjék az illetlen szavakat. Chris Rock már előre felborzolta a szervezők idegeit, amikor egy nyilatkozatában divatbemutatónak, illetve idiótának minősítette a gálát, amelyet heteroszexuális fekete férfiak nem néznek. A színész később elnézést kért szavaiért. Egy másik alkalommal azt is mondta, Jamie Foxxnak mindenképpen jár egy Oscar, ha kell, ellopja neki a jelmezért vagy a maszkért járó aranyszobrot, mert anélkül nem távozhat. (mti, ú)

forrás: Új Szó


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.