Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Milyen személyiség vagy a vércsoportod szerint?

Az 1930-as évek óta hódít Japánban az a felfogás, mely szerint a vércsoportok alapján meg lehet határozni alapvető személyiségjegyeinket. Ez az elképzelés olyan népszerű itt, mint például a nyugati kultúrában a horoszkóp-készítés.

 

A tudósok ezt áltudománynak, babonának tartják, és egy tudományos vizsgálat sem tudta hitelt érdemlően bizonyítani; ettől függetlenül mégis  töretlen népszerűségnek örvend.

Íme az egyes vércsoportok főbb jellemzői:

0-s vércsoport:

Rendkívül nyitott és társaságkedvelő ember. Bár nagy felfedező, mégsem sikerül mindig befejeznie azt, amit elkezdett. Nagyon népszerű, ami nem véletlen, hisz szeret a középpontban lenni, emellett kreatív és magabiztos típus.

A vércsoport

Bár külsőleg nyugodtnak tűnik, olyannyira törekszik a tökéletességre, hogy belül gyakran ideges, feszült. Szégyenlős, lelkiismeretes, megbízható és érzékeny ember. Valamennyi vércsoport közül ő rendelkezi a leginkább művészi hajlamokkal. Törvénytisztelő és pontos ember, ám rossz tulajdonsága a merevség, a makacsság és a túlzott öntudat.

 B vércsoport

Erős akaratú, aki a céljaira összpontosít: ha elkezdi a feladatát, addig nem nyugszik, míg be nem fejezi. Természetesen tökéletesen. Individualista, aki a maga útját keresi és járja. Gondtalannak és vidámnak tartják. Szenvedélyes, rugalmas és optimista típus, aki azonban felelőtlen és feledékeny lehet.

 AB vércsoport

Úgy is mondhatjuk, hogy a vércsoportok "tudathasadásosa", hisz lehetnek akár nyitott, akár szégyellős, magabiztos vagy félénk. Szavahihető és szeret másoknak segíteni. Természetéből fakadóan többnyire komoly és magányos. Kevésbé jó tulajdonsága, hogy tartózkodó, kritikus, határozatlan és nem bír megbocsájtani.

Érdekesség még, hogy Japánban az A vércsoport , míg Amerikában a 0-s vércsoport a leginkább elterjedtebb.

 


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.