Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Minden, amit a kullancsokról tudni kell

Nem csak a koronavírus eredeztethető állattól, hanem a kullancsok is közvetítenek fertőzéseket. Ezért jobb, ha tisztában vagyunk az alattomos kis vérszívók mibenlétével.

A koronavírus felhívta a figyelmet a zoonózisokra, azaz az állatról emberre terjedő betegségekre, ugyanis az életünket hónapok óta megkeserítő járvány nagy valószínűséggel denevérekről terjedt át az emberekre. Ám ez korántsem az egyetlen betegség, amely ilyen módon képes terjedni. Jelenleg több mint kétszáz zoonózis ismert, többek között ilyen az ebola, a pestis, a madárinfluenza, a veszettség, a SARS, a HIV, a malária, a nyugat-nílusi vírus, a szalmonella, a sertésinfluenza és a Zika-vírus.

Kicsi, de veszélyes. Fotó: Budai Egészségközpont

 

De az állatról emberre terjedő megbetegedések között gyakoriak a kullancsok által közvetített fertőzések is, amelynek következtében Magyarországon évente legalább tízezren kapják el a Lyme-kórt. A kullancsok pókszabású ízeltlábúak, atkafélék, melyeknek Magyarországon is több tucat fajtájuk fordul elő, de közülük csak néhány jelent veszélyt az emberekre, illetve a háziállatokra. Nem maga a kullancs, hanem a  tápcsatornájában lévő, és a csípéskor ejtett apró seben keresztül bejutó kórokozók okozzák a fertőzéseket. A kullancsok pár milliméter nagyságúak, de vérszívás közben és után a saját méretük többszörösére is megnőhetnek.

Fajtától függően vagy a talajszinten, növényeken kapaszkodva várnak a táplálékra, vagy körülbelül 1,5 méter magasban, a cserjék, fák leveleinek fonák oldalán húzódnak meg, mint például az egyik leggyakoribb  típus, az ún. közönséges kullancs (Ixodes ricinus). Kifinomult érzékszervvel, „radarral” rendelkeznek, így a szem nélküli fajták is képesek észlelni a táplálékforrást. Az év bármelyik szakaszában támadhatnak, és csak a leghidegebb teleken, illetve a nyári forróság heteiben passzívak, ilyenkor a talajba húzódnak vissza. Áprilisban és májusban, illetve augusztusban és szeptemberben a legaktívabbak.

„A kullancs az áldozatán mozogva keresi azt a pontot, ahol annak bőre a legvékonyabb, áthatolható: elsősorban a hónaljat, a combtövet, a hajlatokat – a térdhajlatot vagy a fül mögötti bőrfelületet – részesíti előnyben. A kiszemelt pontba szúrja szájszervét, majd a nyálával együtt alvadásgátló és  érzéstelenítő folyadékot juttat a bőrünkbe. A parazita a szúrással megnyitott seb felett apró horgokkal rögzíti magát a vérszívás idejére, ami akár napokig is eltarthat, amennyiben nem vesszük észre időben. Amikor pedig teleszívja magát, leválik a bőrről, és a seb csak ezután kezd el fájni, viszketni” – mondja dr. Szabó Olga, a Budai Egészségközpont belgyógyász-infektológus szakorvosa.

A kullancsok a szúrt sebbe eresztett nyállal több betegséget is közvetíthetnek, ezek közül a két legismertebb a kullancs-enkefalitisz (agyvelőgyulladás) és a Lyme-kór. Hozzávetőlegesen minden ezredik kullancs hordozza a kullancs-enkefalitisz kórokozóját, a flavivírust. A kullancs utódainak is átadja a vírust, de őzek és rágcsálók is hordozhatják, ritkán pedig előfordulhatnak élelmiszerek által közvetített járványok. Például a fertőzött kecske, tehén és juh pasztörizálás nélkül fogyasztott teje és az abból készült tejtermékek is közvetíthetik a fertőzést, így okozott járványt a kecsketej 2007-ben Magyarországon.

Fotó: Pixabay

 

Az agyvelőgyulladás 3-21 napos lappangási idő után enyhe tünetekkel kezdődik, lázzal és izomfájdalommal. 1-3 napos tünetmentesség után a betegség második szakaszában azonban súlyos tünetek jelentkeznek: magas láz, fejfájás, szédülés és hányás kíséretében alakulhatnak ki az idegrendszeri tünetek. Az intenzív osztályos ápolás, gépi lélegeztetés megmentheti ugyan a súlyos állapotú betegeket, de az agykárosodás mértéke gyógyszeresen nem befolyásolható, mivel nincsenek a flavivírus ellen ható antivirális szerek, és általában a diagnózis is késve derül csak ki.

Fotó: Pixabay

Ennek következtében Magyarországon a betegek közel felének csökken a fizikai vagy szellemi teljesítőképessége, körülbelül 10 százalékukban alakul ki maradandó bénulás, és 1-2 százalékuk veszti életét. Az agyvelőgyulladás azonban megelőzhető az ellene kifejlesztett védőoltás-sorozattal, amely egy éves kor felett mindenkinek ajánlott, aki gyakran jár erdős, ligetes területen, sokat kirándul vagy fut a természetben.

A másik, viszonylag gyakori, a közönséges kullancsok által terjesztett Lyme-kór ellen nincs védőoltás. A betegség kórokozója a Borrelia burgdorferi baktérium. A Lyme-kór az esetek túlnyomó többségében jóindulatú, sokszor magától is gyógyul. Néha azonban krónikussá válhat, bizonyos esetekben pedig akár évekig, évtizedekig is eltarthat.

A fertőzés első, leggyakoribb tünete a csípés után minimum 1 nappal kialakuló bőrtünet (eritéma migrans), ovális alakú bőrpír a csípés helyén, amely napok-hetek alatt koncentrikus körökben, gyűrűkben tágul. Gyakran észrevétlen marad a csípés, csak a bőrtünet alapján merül fel a fertőzés. Ha ebben a korai szakaszban nem történik antibiotikumos kezelés, akkor általános tünetek kezdődhetnek, ami fejfájással, izom-és ízületi fájdalmakkal, szívpanaszokkal, gyengeséggel járhat. A tartósan kezeletlenül maradt Lyme-kór évekkel később súlyos szövődményeket: ízületi gyulladásokat, idegrendszeri és szívbetegséget okozhat.

Ezeken felül kullancs által terjesztett fertőző betegség továbbá a bőrfekéllyel, nyirokcsomó-duzzanattal járó nyúlpestis (tularemia), és többféle kullancsláz (Q-láz, vérzéses kullancsláz, mediterrán foltos láz), amelyek az emberek mellett emlősállatokban, így kutyákban és macskákban is fertőzhetnek. Európában csak kutyákban fordul elő a babéziózis, amelynek tünete a láz, a sötét, akár kávébarna vizelet és az idegrendszeri tünetek.

„A kullancscsípés ellen védekezhetünk rovarriasztó spray-k, krémek használatával, illetve kiránduláskor hosszú szárú nadrág, gyerekeknek alul-felül zárt ruházat, sapka viselésével. Este a teljes test alapos átnézésével többnyire még időben felfedezhetjük a vérszívót, hiszen a fertőzés átadásához több óra kell. Ha mégis kullancsot találunk, a legfontosabb, hogy mielőbb eltávolítsuk, közvetlenül a bőrfelszín felett csipesszel vagy cérnahurokkal megragadva, határozott mozdulattal. Nem szabad a testét megnyomni, csavargatni, krémmel fullasztani, mert ezekkel a módszerekkel a kullancs nyála, béltartalma és ezzel együtt a kórokozók is nagyobb eséllyel bejutnak a sebbe. Orvoshoz abban az esetben forduljunk, ha valamelyik betegség tüneteit észleljük” – hangsúlyozza a szakértő.

 


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.