Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Minden második budapesti jár múzeumba

Kórusok éjszakája, Múzeumok éjszakája, Színházak éjszakája mind-mind már országos méretűvé és jelentőségűvé nőtt események, bár e kulturális szórakozási formákat a többség egy szűk réteg privilégiumának gondolja. Egy 2016-os kutatásból viszont az derült ki, hogy a múzeumok és kiállítások látogatása a lakosság mintegy harmadának jelent kikapcsolódást.

Magyar Nemzeti Múzeum, Kép: wikimedia

Az elmúlt évben a lakosság valamivel több, mint egyharmada (35 százalék) járt valamely múzeumban, vagy kiállításon, amely 2015-höz képest (34,4 százalék) gyakorlatilag alig jelent változást. Míg 2015-ben a 15-19, valamint a 20-29 évesek jóval átlag feletti arányban fordultak meg múzeumokban, addig 2016-ban nem mutatkozott jelentős eltérés a korosztályok között. Ugyanez a kiegyenlítődés figyelhető meg a nemek tekintetében is: 2015-ben a nők számára némiképp népszerűbbnek bizonyult a múzeum- és kiállítás-látogatás, mint kikapcsolódási lehetőség, 2016-ban azonban a múzeumot, kiállításokat felkeresők aránya mindkét nem esetében a teljes lakosság körében mérthez hasonlóan alakultak.

Régiós összehasonlításban Budapest és a Közép-Dunántúl viszi a pálmát, hiszen az ott élők az átlagosnál nagyobb arányban kerestek fel múzeumokat és kiállításokat 2016-ban. Míg az Észak-Alföldön mindössze 24 százalék volt a múzeumokat és kiállításokat felkeresők aránya, addig minden második budapesti élt e kulturális kikapcsolódás lehetőségével.

Magyar Nemzeti Galéria, Kép: wikimedia

Településnagyság és –típus tekintetében elmondható, hogy Budapesten kívül a nagyobb, azaz 50 ezer főnél több lakost számláló települések esetében volt átlag feletti a múzeum-, illetve kiállítás-látogatottság.

Kultúrafogyasztás és az internetes vásárlás

Az a múzeum, illetve kiállítás-látogatókról megállapítható, hogy ők az átlagosnál nagyobb arányban vannak jelen a napi rendszerességgel internetezők, illetve az interneten valamilyen rendszerességgel online vásárlók körében.

- Az egyre szélesebb kör számára elérhető internet a kultúrafogyasztást nem korlátozta, hanem éppen hogy elősegítette és támogatta – állítja Dörnyei Otília, a GfK ügyfélkapcsolati igazgatója. - Ezt tükrözi, hogy – amint azt a GfK Digital Connected Consumer tanulmányunk találta – a 15-59 éves lakosság körében majd 30 százalékra rúg a színház-, mozi-, illetve koncertjegyeket inkább az interneten vásárlók aránya. A fiatalok (15-29 évesek) körében ez az arány közel 40 százalék – mondta el a szakember.

Kumánia Retró – ilyen se volt még!
Nemcsak ibolyával vette magát körül Kisújszállás – ahogy a nótából eddig tudtuk -, hanem remek programokkal is! A Jász-Nagykun-Szolnok megyei település felzárkózott a hazai fürdővárosok sorába. Turisztikai, koncert és zenei programjaik igazi kikapcsolódást ígérnek a nyárra. Irány az Alföld és Kumánia!

A belépőjegyek online vásárlása ugyanúgy történik, mint egyéb termékek esetében, a fogyasztó élni kíván az online vásárlás adta előnyökkel, amelyek közé tartozik a vásárlás gyorsasága, egyszerűsége (gondolhatunk itt akár a készpénzkímélő online fizetésre is) és nem utolsó sorban kényelme. Ez az igény pedig hangsúlyozottan jelenik meg az internetet már igen széles körben használó fiatalabb korosztályok körében.

 


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.