Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Minden ötödik magyar pár hiába várja a gólyát

Világszerte mintegy 70 millióra teszik a meddő párok számát, nálunk is minden ötödik küzd fogamzási nehézséggel. Rajtuk kíván segíteni az a férfi-női készítménypár, mely magyar-amerikai kutatási együttműködés révén jött létre, és amely egy nagyszabású világrendezvényen mutatkozott be Genfben. Magyarország svájci nagykövete, Nagy István biztatta a kiállító cég képviselőit, hogy a bemutatott meddőség elleni készítménypár Svájcban is nagy érdeklődésre számíthat, hiszen ott is gond, hogy kevés gyermek születik. 

Újabb magyar sikernek örülhetünk a hazai tudományos élet eredményeként. A Genfben zajló VitaFoods kiállításon és konferencián a Magyar Nemzeti Kereskedőház szervezésében nyolc magyar cég vett részt annak érdekében, hogy nemzetközi üzleti kapcsolatokat építsen ki élelmiszerek, étrend-kiegészítők és egyéb egészséggel kapcsolatos termékek forgalmazása érdekében.

Kép: publicdomainpictures

Köztük szerepelt az a kft. is, amely először állított ki ezen a nagyszabású világrendezvényen. Termékei közül a férfi és női meddőség elleni készítményeik újdonságként kaptak helyet az "Új termékek vitrinjében", mellette pedig hatalmas képernyőn megjelent a termékek ismertetése is, amit a mintegy húszezer látogató azonnal láthatott.

A fogamzás fokozódó nehézségeiről és a cég meddőségi készítményeinek klinikai eredményeiről Prof. Dr. Ősapay György, meddőségi kérdésekkel foglalkozó szakember tartott előadást. Elmondta, hogy minden ötödik fiatal pár fogamzási nehézséggel küzd, rajtuk való segítési szándéktól vezérelve vett részt vagy 15 évvel ezelőtt, egy amerikai céggel közösen, a fogamzást elősegítő nem hormonális készítmények fejlesztésben, és klinikai kipróbálásában az USA-ban illetve Magyarországon. A klinikai eredményekről beszélve elmondta, hogy a férfi és női készítmények (Ferulant és Ovant)  együttes alkalmazásával 12 hónapja próbálkozó párok 30%-ánál fogamzás következett be 3 hónapon belül. Mint mondta, a férfiaknak szóló “gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény” jelentősen növeli a spermiumszámot, a női párja a nők hormonális, emocionális egyensúlyát segítve eredményezi a fogamzás bekövetkezését nem-funkcionális meddőség eseteiben.

Nagy baj van a spermákkal!
A gyermekáldások elmaradása világszerte problémaként jelentkezik, Magyarországon kifejezetten kritikus értéknél tart a termékenységi arányszám. A probléma egyik fő oka a nagyszámú nemfunkcionális férfimeddőség.

Magyarországon kétszázezerre teszik a babára vágyakozók számát, sokan lombikbaba megoldáshoz kell, hogy folyamodjanak. Dr. Ősapay kiemelte, hogy ezekben az esetekben is jelentős segítséget nyújthat a két amerikai-magyar fejlesztésű készítmény, javítja a megtermékenyítő és fogamzási képességet. Mindkettő iránt jelentős érdeklődés mutatkozott a kiállításon - a cég képviselőinek beszámolója szerint. A kisebb közel-keleti cégektől a nagy svájci és német gyógyszergyárakig számosen jelentkeztek a további kereskedelmi kapcsolatok építésére, mint ahogy néhány héttel ezelőtt Dubaiban is, ahol szintén egy világkiállításon mutatkozott be a magyar kft.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.