Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Minden tizedik embert érint a nyugtalan láb szindróma

Vannak érzések, amelyek természetesek. Az esti lefekvés idején fáradtnak, álmosnak érezzük magunkat, ez idáig rendben is van. Az viszont kevésbé, hogy ha a reggeli ébredés mégsem talál kipihenten bennünket. Ilyenkor gyanakszunk fronthatásra, teliholdra, és sokkal kevésbé gondolunk egy olyan tünetre, amely sokkal gyakoribb, mint ahogy sejtenénk.

A nyugtalan láb szindróma nem más, mint egy mozgási rendellenesség. Aki ebben érintett, hiába tett meg mindent előzőleg a pihentető alvásáért, elalvás után intenzív késztetést érez arra, hogy mozgassa a lábát. Ez a kényszeres mozgás többször is előfordulhat egy éjszaka során, és könnyen ébredéshez vezethet, vagyis mindenképpen megzavarja a folyamatos és mély alvást.

„Az alvási apnoé mellett van még egy ok, amely nagyon sok embert akadályoz meg a pihentető alvásban” - kezdi dr. Szakács Zoltán, szomnológus, neurológus főorvos. -„Mi a SomnoCenter Alvászavar Központban is nagyon sok páciensnél diagnosztizáljuk az úgynevezett nyugtalan láb szindrómát, amely a kutatási adatok szerint minden tizedik embert érint, anélkül, hogy tudna róla, aki ezzel az alvászavarral él együtt.”

A nyugtalan láb szindróma sokakat érint

Mit jelent ez az alvászavar?

A nyugtalan láb szindróma nem más, mint egy mozgási rendellenesség. Aki ebben érintett, hiába tett meg mindent előzőleg a pihentető alvásáért, elalvás után intenzív késztetést érez arra, hogy mozgassa a lábát. Ez a kényszeres mozgás többször is előfordulhat egy éjszaka során, és könnyen ébredéshez vezethet, vagyis mindenképpen megzavarja a folyamatos és mély alvást.

„Nem lehet általánosítani a tünetekkel kapcsolatban” - folytatja dr. Szakács Zoltán. -„Van aki csak szimplán bizsergést érez, mások inkább feszítő, húzó érzést tapasztalnak, és van, akinél szinte áramütésszerű a kényszerű mozdulat. Megint másoknál nem csupán a lábakban, hanem a karokban, vagy a test más részein is érzékelhető ez a mozgás, és van, akinél nem csak egy-egy villanás, hanem folyamatos mocorgás.”

A kellemetlenség akkor enyhül, ha megmozgatjuk az érintett testrészt, de ez már elég ok arra, hogy megzavarja alvásunkat. Bár fiataloknál ritkábban jelentkezik ez a probléma, sok kamaszt is érinthet a nyugtalan láb szindróma, és érdekes tény, hogy a statisztika szerint több nőnél mutatják ki, mint férfinál.

A nyugtalan láb szindróma okai

A szakember véleménye szerint az egyik legfontosabb hajlamosító ok, ha a láb keringése nem megfelelő. Ugyancsak nagyobb az esély a nyugtalan láb szindróma előfordulására, ha problémák vannak a gerinc, illetve a láb idegeivel. Rizikófaktor, ha alacsony a vérben a vas, valamint a vitamin- és az ásványi anyagok szintje, illetve, ha gondok vannak a vesékkel vagy az izmokkal.

Ugyancsak kiválthatja a problémát a koffein és az alkohol fogyasztása. Ha a családunkban már előfordult nyugtalan láb szindróma, akkor elképzelhető, hogy öröklődik a hajlam. Ez az apróságnak tűnő mozgási rendellenesség azonban komoly gondot okozhat, hasonlóan az alvási apnoéhoz. Az elalvás nehézsége, illetve a nem minőségi, nem kielégítően pihentető alvás fáradtsághoz, koncentrációzavarhoz vezethet. Ezáltal csökkenhet a teljesítmény, amely mindennapi feladataink során gondot okozhat, sőt rosszabb esetben komolyabb veszélyekbe is sodorhat bennünket. A szorongás, hangulati zavarok nyomán akár baleseti helyzet is előfordulhat. Nyugtalan láb szindrómával pedig sem utazni, sem hosszabb ideig egy helyben ülni nem lehetséges, így az életminőséget is negatívan befolyásolhatja ez a panasz.

Aki tehát úgy érzi, hogy érintett, egy gyors online teszt során meggyőződhet róla, hogy alvászavarban szenved-e.

Természetesen ki kell szűrni, hogy a mozgási rendellenességet nem valami egyéb okozza-e, mint például diabétesz vagy ízületi gyulladás. Ha a nyugtalan láb szindróma tünetei enyhék, akkor otthoni praktikákkal is próbálkozhatunk segíteni rajta, így például masszázzsal, forró fürdővel, a koffein és az alkohol elhagyásával, valamint rendszeres sporttal. Súlyosabb esetben azonban érdemes szakorvos segítségét igénybe venni, aki megfelelő gyógyszert vagy terápiát javasolhat.

Ezt is olvasd el:


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.