Meglepő megállapítása egy két évvel ezelőtt, a KSH adatai alapján készült tanulmánynak, hogy naponta átlagosan 50 perccel több szabadidőnk van, mint két évtizeddel azelőtt. A szabadidőnk legnagyobb részét pedig a tévézés és az internetezés viszi el, míg olvasásra feleannyi időt szán az átlagmagyar ma, mint húsz évvel ezelőtt.

Az olvasási szokások is változnak, annak ellenére, hogy azt is mondhatnánk, minden korban ugyanolyan könyveket keresnek: a lebilincselő történetek vonzzák a legtöbbeket. A „lebilincselő” azonban mást jelentett régen, és mást ma, amikor a könnyen fogyasztható, kevés szellemi erőfeszítést igénylő írások, lektűrök és a megfelelő marketinggel támogatott „sztárírók” művei fogynak leginkább. A fantáziavilág hódítása is napjaink jellegzetessége: az internetről a valós információ jön, a könyvnek az a feladata, hogy a nem reális világba vezesse az olvasót. „Ebben a szférában az olvasás csemege lesz, kiváltság – már nem az információszerzés, sokkal inkább az elszakadás, a kilépés eszköze” – írja az inaplo.hu oldalon megjelent tanulmányában Kámán Veronika, az Árpád Gimnázium könyvtárosa.

Úgy tűnik, nem csak az olvasást szorította vissza az otthoni szórakozási lehetőségek bővülése. Az Ipsos márciusban készült közvélemény-kutatása szerint az embereknek csupán 5 százaléka jár hétvégenként rendszeresen valamilyen nyilvános zenés, táncos rendezvényre, 4 százaléka moziba, 2 százaléka étterembe, 1 százaléka színházba, koncertre.

A filmnézési szokásokat is átrendezte a kor. Jóllehet, a moziba járás a DVD korában is divat maradt, a házimozi-rendszerek terjedése meglátszik a nézőszámon. A látogatottság attól is függ, hogy van-e átütő „kasszasiker” abban az évben. A színvonalas akciófilmek mellett az úgynevezett „női” filmek hódítanak. A moziba járás női program lett, és még a fiatalabb korosztály köréből kerülnek ki a rendszeres mozizók, amit mutat a családi filmek átütő sikere is. A művészfilmek száma ugyanakkor fogy, talán azért, mert kevésbé éri meg a forgalmazásuk.

A múzeumok sincsenek könnyű helyzetben. Mindinkább komplex, az egész családnak szóló szórakoztató programokkal igyekeznek rávenni az embereket, hogy a szabadidejük egy részében látogassák a tárlatokat. Ahogy a könyv, a színház és a mozi, ugyanígy a múzeumok is csak „szenzációval” tudnak közönséget fogni. 2003-ban rendezték meg először a Múzeumok Éjszakáját, amely néhány éven belül több százezer látogatót vonzott. A Múzeumok Majálisa szintén sikeres kezdeményezés. Ezek a látványos, szórakoztató események azokat is megszólították, akik egyébként nem járnak rendszeresen múzeumba. A másik irány a „megatárlatok” rendezése: a világszínvonalú kiállítások – mint például a Szépművészeti Múzeum Monet-, Rembrandt- vagy Van Gogh-tárlata – embertömegeket vonzanak. 2007 óta egyre kisebb ütemben csökken a múzeumba látogatók száma, de a közfigyelem felkeltéséhez nem elég megrendezni egy színvonalas kiállítást, a kor médiaeszközeit használva hangos hírverésre is szükség van. A társadalom akkor jár múzeumba, ha az divat. Divatot pedig teremteni kell.

forrás:Piac&Profit Magazin novemberi számának NHD melléklete