A katolikus tanítás szerint az élő és elhalt hívek titokzatos közösséget alkotnak a szentek egyességében, egymásért könyörögnek, helytállanak. Ezt az ünnepet Keleten már 380 körül megünnepelték, minden vértanúról együtt, egy napon megemlékezve. A hagyomány szerint VI. León bizánci császár terjesztette ki az ünnep hatályát a vértanúkról minden szentre, miután templomot emeltetett szent életű felesége emlékére, ám azt nem szentelhette a császárnénak, így azt minden szenteknek ajánlotta fel.
Keleten ezt az ünnepet a pünkösd utáni első vasárnap tartották, az ortodox keresztény egyház ma is ekkor emlékezik meg róla. A nyugati egyházi liturgiába IV. Bonifác pápa emelte be 609-ben, akkor még tavaszi ünnepként, november 1-jére IV. Gergely pápa helyezte át az ünnepet 835-ben.
Ez a nap az ősi kelta Samhain pogány megemlékezéshez - a kelta „ újévhez”, egyben a tél és a sötétség kezdetének ünnepléséhez - is kapcsolható. A hiedelem szerint ezen az éjszakán az emberek halottainak lelke összezavarhatja az élők életét, mivel az elmúlt év során elhunytak lelke ezen az éjjelen vándorol át a holtak birodalmába. Egyes keresztény közösségek ezen a napon már a 7. századtól valamennyi elhunyt szent tiszteletére ünnepet tartottak, így vált a pogány halottaknak tisztelt emléknap Mindenszentek ünnepévé.
Mindenszentek - latinul festum omnium sanctorum - a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja. A protestánsok az elhunytakról emlékeznek meg ezen a napon. A rá következő napon a katolikusok az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben lévő hívekre emlékeznek. Ez az ünnep, a halottak napja fokozatosan vált általános megemlékezéssé az elhunytakról.
