Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mindent lopnak a magyar turisták

Tíz magyar szállásadóból kilencnél fordult már meg olyan vendég, aki nem csak a saját tárgyait csomagolta be elutazáskor a Szallas.hu kutatása szerint. A leggyakrabban a törölközőkből és a konyhai eszközökből hiányzik, de a beépített tűzhelytől a 250 kilogrammos bazalttömbig sok mindennek lába kélt már a magyar szálláshelyekről.

A Badacsonyt is ellopnák, ha lehetne - Kép: SXC

A magyar szállásadók mindössze 10 százaléka mondta azt a Szallas.hu felmérésében, hogy a szobákból, apartmanokból nem hiányzik időnként egy-egy berendezési tárgy. Igaz, a foglalások nagy részénél nincs ilyen probléma, de minden harmadik szállásadó szobánként több mint 5000 forintos lopáskárt könyvelhetett el a tavalyi évben, sőt, 6 százalékuknál ez az összeg a 20 000 forintot is meghaladta.

Leggyakrabban a szálláshoz tartozó textíliák, például a törölközők és az ágyneműk tűnnek el, ezt követik a konyhai felszerelések és a kisebb-nagyobb elektromos eszközök, például a távirányítók. „A szállásadók ugyan nagyrészt azt feltételezik, hogy nem szándékosan viszik el a hiányzó tárgyakat, de vannak egyértelmű helyzetek is. A szoba összes energiatakarékos izzóját biztosan nem véletlenül teszi el valaki” – tette hozzá Varga Zoltán, a Szallas.hu ügyvezetője.

A pofátlanságnak nincs határa?

Volt olyan apartman, amiből egy vendég az összes beépített háztartási gépet, például a tűzhelyet is kiszerelte, de az értékesebb műszaki cikkek közül az LCD-tévéket viszik el leggyakrabban. „Egy szállásadótól a vendégek kértek egy nagy dobozt, mondván, elromlott a bőröndjük, végül ebben vitték el a tévét. Más véletlenül látta meg, hogy lepedőkből font kötélen eregetik le az értékeket az emeleti szobából, vagy hogy a kerti bútorokat pakolják a minibuszba” – mondta Varga Zoltán.

A kutatásban résztvevőktől elvitt legértékesebb tárgyak között volt autó, gokart, 500 000 forintot érő éremgyűjtemény, 4-5 mázsa tüzelő, festmény és régi könyvek több százezer forint értékben (köztük Kaffka Margit dedikált kötete). Falusi vendégházak kertjéből többször tűnt el minden termés, de egy 250 kilogrammos, díszként szolgáló bazalttömbnek is lába kelt. „Nagyon sok szállásadó mondta, hogy meglepően kicsinyesek is tudnak lenni a nyaralók: többen beletuszkolják a bőröndbe a 10 darabos WC-papír csomagot, más pedig a használt WC-kefét is képes elvinni” – ismertette az eredményeket a portál ügyvezetője.

Nyaraláskor élményeket gyűjtsön, ne bosszúságokat
Egyre többször hallani, hogy mennyire fontos az utasbiztosítás, hiszen kis összegű befizetésért cserébe hatalmas anyagi kiadásoktól kímélhetjük meg magunkat, egy esetleges baleset során. Azonban sajnos még mindig sokan gondolják azt, hogy érdemes spórolni az utasbiztosítás költségein.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.