Életforma.hu

ÉLET-MÓD

„Mintha felvettem volna egy piszkos szemüveget”

Lassan, fájdalom nélkül, de jelentősen romlik a látás – ki kívánná ezt magának? A szürkehályog kialakulásával a szemlencse bizonyos fokig, vagy teljesen elszürkülhet. Mintha a beteg felvett volna egy piszkos szemüveget. A homályos látás mellett nő a fényérzékenysége is. Lehetséges, hogy bizonyos vitaminok hiánya hozzájárul ehhez? Az okokat és megelőzési lehetőségeket Dr.Bezzegh Attila laboratóriumi szakorvossal jártuk körbe.

Kép:sxc

Ahogy öregszik az ember, a szeme belsejében levő lencse homályossá, „felhőssé” válhat és ez csökkent látásélességet okoz. A ködös, felhős lencse a katarakta, vagy szürkehályog. Nem kevés idős embertől hallhatjuk, hogy szürkehályog miatt vannak látásproblémái. Sokan belenyugvással beszélnek róla, mivel ahogyan nő az éveink száma, annál nagyobb az esélye annak, hogy ez a szemprobléma veszélyeztetni kezdi a látást.

A szürkehályog vagy katarakta lassan és fájdalom nélkül jelentkezik. Amíg kicsi, a látásprobléma nem igazán érzékelhető, a „köd” csupán a szemlencse kis részét befolyásolja.

Majd a szemlencse állománya bizonyos fokig vagy teljesen elszürkül. Ennek következtében már nem lesz áttetsző, nem jut elég fény az ideghártyára, azaz a retinára. Kialakul a homályos látás. A beteg úgy érzi, mintha köd ereszkedett volna rá, vagy piszkos szemüveget viselne. Látása nem éles, sőt fényérzékenysége is megnő. Valamennyi tartományban csökkent a látás élessége a homályok miatt.

Tudta-e?
A szürkehályog nem betegség – az öregedés előrehaladtával szemlencsében a fehérje és a víz képes apró csomókká formálódni. Méretének növekedése károsítani kezdi a látást a lencse szürkítésével.

A szürkehályog nem törvényszerű?

Ahogyan a makula degeneráció esetében, a szürkehályognál sem tekinthető törvényszerűnek, hogy a megbetegedés minden idős embert érint. Dr. Bezzegh Attila laboratóriumi szakorvos egy ausztrál tanulmány szerepét emeli ki abban, hogy erre fény derült. A tanulmányt 1977-ben kezdték el, amikor a benne résztvevők 49 évesek vagy ennél idősebbek voltak. Több mint 3500 alanya volt a vizsgálatnak.

Öt évvel a tanulmány kezdete után ellenőrzésen vettek rész, ahol kiderült: az alanyok 5,7 százalékánál alakult ki szürkehályog, ám sokkal nagyobb volt a megbetegedés jelentkezésének valószínűsége (28 %), amikor külön vizsgálták a magas homocysztein-szinttel és emellett alacsony folsav- és B12 vitamin szinttel rendelkező személyeket. Megállapítást nyert, hogy náluk ötször nagyobb volt a szürkehályog kialakulásának valószínűsége.

Egy amerikai tanulmány ugyancsak rávilágított arra, hogy a B12 vitamin hosszútávú használata csökkenteni látszik a jelentős változás, az úgynevezett agykérgi szürkehályog kockázatát.

Tudta-e?
A B12 vitamint kobalaminnak is nevezik. A B-vitamin család tagja, ez segít a vörösvérsejtek formálódásában, de az idegrendszeri funkciókban is nagy szerepe van.

A homocysztein szintről (Hcy) inkább az a köztudott, hogy megemelkedése a szív- és érrendszeri betegségek fokozott rizikójáról árulkodik. Az kevésbé ismert, hogy ha magas értéket mutat a Hcy, a sejtekben nincs elegendő B12 vitamin és B9 vitamin, vagyis folsav. Anyagcsere-elváltozások történnek, melyek során nő nemcsak a homocysztein-szint, hanem az össz-koleszterin és az LDL („rossz”) koleszterin szintje is. A Hcy meghatározását egyébként egy rutin laboratóriumi vizsgálat során el lehet végezni.

Kezdhetünk valamit a „köddel”?

Dr.Bezzegh Attila hangsúlyozta, hogy bár az ausztrál tanulmány eredményei alapján van összefüggés a vér alacsony B12 vitamin- és folsav szintje, valamint a homocysztein magas szintje és a szürkehályog kialakulása között, ezzel még nem jelenthetjük ki, hogy ha a szükséges vitaminokat visszapótoljuk, akkor biztosan megelőzhetjük vele a szembetegséget, sőt akár gyógyíthatjuk is azt.

Ahhoz, hogy kimondhassuk, a B12 vitaminnak és a folsavnak van szerepe a megelőzésben, átfogóbb klinikai vizsgálatok kellenek.

A szürkehályogot jelenleg szemészek által javasolt és végzett eljárásokkal kezelik, nem ritkán meg kell műteni a szemet. Gyógyír nincs erre a szemproblémára, általában az operáció az egyedüli hatékony segítség a látás korrigálására. Fájdalommentes, ambuláns beavatkozás, melyet általában kevesebb, mint fél óra alatt elvégeznek. A műtét során a homályos természetes lencsét eltávolítják és helyére mesterséges lencse kerül.

Ne spóroljunk a B12-vel

Annyi mindenesetre kijelenthető, hogy a B12 vitamin fogyasztását nem árt komolyan venni. Állati eredetű élelmiszerekben megtalálható, így a húsokban, halban és a tejtermékekben. Legjobb forrásai a kagyló és egyéb puhatestűek, a második legjobb pedig a máj.

Ám akik ilyesmit nem esznek – például mert vegetáriánusok -, azoknak kiegészítőkből fontos pótolniuk ezt a vitamint, hogy meggátolják a tápanyaghiányt. A javasolt mennyiség napi 500-1000 mikrogramm a B12 vitaminból. Hiánya a látászavaron kívül számos egészségügyi problémát kiválthat – kezdve a fáradtságtól és hasmenéstől a memóriazavaron át a vérszegénységig és a gyenge idegi funkciókig. Jobb ezeket a problémákat okosan megelőzni!

Forrás: drbezzegh.hu


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.