Az első kísérletben a brit kutatók azt vizsgálták, vajon mire és meddig emlékszik a baba a magzati korból.
Egy anyuka a terhesség 20. hetétől minden nap 1 alkalommal meghallgatta ugyanazt a Puccini áriát egészen a szülés napjáig. Utána 10 hónapon át egyáltalán nem hallgatta ezt a zenét, majd amikor a baba 10 hónapos volt, lejátszották neki a felvételt. A kicsi nemcsak felismerte a lejátszott dalt (gyorsult a szívverése, míg más lejátszott dalok esetén ez nem történt meg), hanem újra és újra le kellett játszani neki.
Ezt követően 8 hónapon át ismét nem hallotta a zenét, majd másfél évesen ismét meghallgatták. Ekkor viszont már nem emlékezett rá, egyáltalán nem reagált, tehát ekkorra felejtette el.
Egy másik kísérletben egy olyan kislány viselkedését figyelték meg, aki koraszülöttként 5 napot intenzív osztályon töltött. Másfél éves korában elvitték az intenzív osztályra és megfigyelték hogyan viselkedik. Míg más gyerekek az anyukájukhoz bújtak, megijedtek a furcsa gépektől és az idegen emberektől, addig ez a kislány bátran sétálgatott a gépek között, és hosszasan álldogált annál az inkubátornál, amiben ő feküdt születése után.
Számos olyan kísérlet is létezik, ahol felnőttek gyermekkori emlékeit vizsgálják meg. A tapasztalat azt mutatja, hogy amire magunktól emlékszünk, amit tudatosan vissza tudunk idézni, mindig jóval kevesebb és más, mint amire a szervezetünk emlékszik. Például hangokra, szagokra, ízekre nagyon pontosan emlékszünk, még évtizedek távlatából is, de csak akkor, ha megint találkozunk velük, míg az eseményeket gyakran összekeverjük a későbbi élményeinkkel.
Vajon emlékszik-e majd a baba egy-egy kellemetlen emlékre? Igen, emlékszik rá.
De önmagában az, hogy emlékszik, nem jelenti azt, hogy egy rossz esemény (baleset, veszekedés a családban, kórház, sírni hagyás stb.) mindenképpen negatív következményekkel jár az ő életében, hiszen ezeket kompenzálják a későbbi pozitív hatások. Ha tehát néhány napot kórházban tölt a baba, vagy más rövid ideig tartó kellemetlen élmény éri, akkor ennek a hatásait a kiegyensúlyozott, szerető környezet képes ellensúlyozni.
Azonban ha huzamosabb ideig tartó negatív hatásnak van kitéve, akkor sokkal hosszabb időre van szükség és mélyebben megmaradnak az ezzel kapcsolatos emlékek is, valamint azok a reakciók, ahogyan az adott helyzetre reagált a baba. Például azokban a családokban, ahol az anya depressziós és emiatt hosszú időn (hónapokon) át eltolja a babát magától, sokat sír, nem reagál a csecsemő viselkedésére, nem biztosít számára kiegyensúlyozott környezetet, a baba félénkebb lesz, nehezebben köt barátságokat és kevésbé ragaszkodik az édesanyjához, ennek pedig már hosszú távon is hatása van az életére. Azonban ez a helyzet sem végleges: ha a helyzet rendeződik, néhány hónap alatt a kicsi is bátrabbá, nyugodtabbá válik és az előzmények ellenére boldog életet élhet majd. (Forrás. kismamablog)
