Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mire figyeljenek a visszérbetegek a melegben?

Az egyre melegebb időjárás jó hatással van a kedélyünkre, de rontja a visszérbetegek állapotát. A visszeresség nemcsak esztétikai hátrányt jelent, de súlyos szövődményei is lehetnek.

Veszélyben a nők és a keveset mozgók

A visszérbetegség oka a visszerekben megnövekedett nyomás, ami főként a gravitációból ered, és tartós fennállása a vénabillentyűk elégtelenségéhez, a vér pangásához, hosszú távon pedig az erek kitágulásához vezet. A hajlam sajnos örökölhető, de bizonyos tényezők még inkább elősegíthetik a visszérbetegség kialakulását.

– Akik állómunkát végeznek, a vénás véráramlás egyik fontos feltételétől, a környező izmok munkájától vannak megfosztva. Ugyanilyen okból jelent kockázatot a mozgásszegény, ülő életmód is.

– A nők ebből a szempontból hátrányosabb helyzetben vannak, méghozzá a terhesség miatt. Az első trimesztere idején főként a hormonális hatások következtében kitágulnak az erek, később pedig, a magzat növekedése kapcsán, a kismedencei nyomásfokozódás következtében romlik a vér visszaáramlása a szívhez. Sajnos kiemelt kockázatot jelent a többszöri terhesség is, hiszen főként ilyenkor válnak kifejezetté a gáttáji és a kismedencei vénatágulatok. Ezek szerencsére a legtöbb esetben a szülést követően visszafejlődnek. Fontos, hogy a kismama minél hamarabb szakszerű tanácsokat kapjon! Ugyanígy fontos a túlsúlyosok életmód-orvosi kezelése is – várandósságtól függetlenül.

– A meleg szintén kockázati tényezőnek számít. A visszerek állapota a kánikulában azért romlik, mert a melegben az erek kitágulnak, aminek következtében a billentyűk nem zárnak teljesen, a véráram megfordul bennük, és vénás pangást okoz. Emiatt rosszabbodnak a panaszok. Éppen ezért nyáron is fontos a kezelés, a kompressziós harisnya viselése, melyet már kezdeti stádiumban is hordani kell.

Mit tehetünk?

– Kerüljük a hosszú ideig történő álldogálást, illetve, ha ez nem lehetséges, tornáztassuk rendszeresen a lábujjakat, a lábszárat, és szabadidőnkben sportoljunk. Kifejezett panaszok esetén napközben ajánlatos a kompressziós harisnya viselése, esténként pedig a láb felpolcolása. Rendszeresen ürítsük ki a vénákat értornával!

– Jó hatású a váltózuhany, amikor felváltva meleg, majd hideg vizet folyatunk a vádlinkra, hideg vízzel fejezve be a folyamatot. A változó hőmérséklet hatására az erek kitágulnak, majd összehúzódnak, ez kiváló értorna és vérkeringés-serkentő is egyben.

– Mondjunk le a túl magas sarkú cipőkről, az 5 centi alatti sarokmagasság az optimális. A túl magas sarok viselése esetén másként feszül a lábszárizomzat, jelentősen csökken az izompumpa, ami a vér visszaáramoltatását szolgálná.

– Érdemes lefaragni a túlsúlyból is, hogy minél kevesebb súlyt kelljen a lábnak cipelnie.

Orvosi segítséggel

Amennyiben bárki láb- és bokadagadást, lábszárfájdalmat, a bőr bepirosodását, nyomásérzékenységet érzékel magán, vagy észreveszi, hogy a gáttájon jelentek meg visszerek, feltétlenül forduljon orvoshoz. Nem szabad elhanyagolni a kezelést, ugyanis a vénás pangás károsítja a bőr vérellátását. Ennek talaján könnyebben alakulnak ki gombás és más bakteriális fertőzések, melyek mikrobőrrepedéseket okozva elősegítik a gyulladásos folyamatok, így az orbánc kialakulását is. Ez pedig közvetve trombózishoz, illetve nyirokérgyulladáshoz vezet.  A visszeresség legsúlyosabb következménye a lábszárfekély kialakulása – mondja dr. Sepa György, az Oxygen Medical sebésze, érsebésze.

A szakember feladata eldönteni, milyen módszerrel lehet megszabadulni a visszerektől. A műtét a tágult visszerek eltávolításával, a szklerotizáció pedig speciális anyag vénába fecskendezésével elzárja, és ezzel megszünteti az adott érszakasz visszértágulatát.

A lézer mellett a rádiófrekvenciás kezelés a legkíméletesebb eljárás, amely szinte fájdalommentes. Ez utóbbi eljárással bármely testrész kezelhető, beleértve az arcot, a térd és a boka környékét. A kezelést követően nincs szükség kompressziós harisnya alkalmazására, és a napozás sem jelent akadályt.

Forrás: www.oxygenmedical.hu


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.