Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mire jók a szúnyogok?

A hirtelen jött meleggel megjelentek a szúnyogok is, ráadásul nem is kevesen. A szabadtéri programokat könnyen tönkretevő vérszívók mindazon túl, hogy kellemetlenséget okoznak, veszélyes – nem ritkán halálos kimenetelű – fertőzések terjesztői is. Egy új kutatás azonban rámutatott: bacilusgazdaként hatékonyan be is vethetők olyan járványok ellen, mint a malária.

A Michigani Állami Egyetemen végrehajtott kísérletek során a kutatók kimutatták, hogy megfékezhető a szúnyogok által az emberek körében terjesztett maláriafertőzés, ha a rovarokba a Wolbachia nemzetségbe tartozó baktériumokat ültetnek. Tulajdonképpen a szóban forgó baktériumok egyfajta vakcinaként fejtik ki hatásukat a szúnyogok szervezetében, megvédve azokat a maláriaparazitáktól, idézi az MTI.

Az eljárás segítségével meggátolható lenne, hogy a szúnyogok átadják az embereknek a malária kórokozóit, amelyek 2010-ben 219 millió embert fertőztek meg világszerte. A fertőzések 660 ezer halálesettel jártak. Zhiyong Xi, az egyetem mikrobiológiai és molekulagenetikai professzora a Science című szakfolyóiratban megjelent tanulmányban megemlítette, hogy a Wolbachia baktériumok hadba vetésével voltaképpen már két évtizede próbálkoznak. „Most először azonban bizonyítani is tudtuk, hogy a baktériumok stabilan beültethetők kulcsfontosságú szerepet játszó maláriahordozókba” – húzta alá a professzor. Csapatával sikeresen demonstrálta, hogy a Wolbachia-baktériumokkal „fertőzött” szúnyogok bacilusgazdaként képesek az egész állományban szétteríteni a kiválasztott baktériumokat. A kísérletek második szakaszában pedig feltárták, hogy a baktériumok megakadályozzák a rovarokat abban, hogy továbbadják a maláriaparazitákat az embereknek.

„A cél érdekében kifejlesztettünk egy Wolbachia-fertőzést hordozó szúnyogcsaládot, majd betelepítettünk őket egy nem fertőzött állományba. A procedúrát többször megismételve olyan populációt sikerült kialakítanunk, amelyben döntő többségbe kerültek a bacilusgazdák” – magyarázta Xi.

A tanulmány szerint az eredmény szempontjából lényeges mozzanat volt a megfelelő Wolbachia baktériumfajták (wAlbB) kiválasztása és a szúnyogembriókba való beültetése. Több ezer lárván alkalmazták az eljárást. A michigani professzor hasonló módszerrel vetette be a Wolbachia baktériumokat egy másik trópusi betegség, a dengue-láz ellen is. Munkája nagymértékben hozzájárult az utóbbi betegség felszámolására indított „baktériumalapú stratégia” kidolgozásához.


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.