Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Miss CyberSpace Hungary 2001

Január 19., szombat. Előzetes egyeztetés után, a megbeszélt időpontban érkeztünk az est helyszínére, a Mammut II. Kaméleon Klubjába. Itt az Artz Modell iskola tanuló lányai fogadtak minket széles mosollyal, hellyel kínáltak, aminek örültünk.... egy ideig.

Az est műsorvezetője Palotás Petra, valamint oldalán egy rendkívül jókedélyű, azonban sok vendég számára ismeretlen és kissé lehangolóan erőltetett stílusú fiatalember volt. Már az első pillanatokban érezhető volt a kínos csönd, amelyet egy idő után a műsorvezetők még kínosabb egymáson való kacagása követett, amit végül a bájos fiatalember spontán éneklése próbált oldani. Nem sikerült.

Nagyot sóhajtott minden résztvevő, mikor végre megérkeztek a lányok a színpadra: először estélyi ruhában, majd fürdőruhában mutatták meg az olykor igenis figyelemreméltó idomokat. Eközben Brunner Márta is velünk volt egy röpke egy órás szóló éneklés erejéig, illetve valóban színvonalas táncprodukciókat is láthattunk, az erre a célra egy kicsit alulméretezett színpadon. A hangosítás is hagyott némi kívánnivalót maga után, csakúgy, mint a díjátadó ceremónia: a műsorvezetők egymás szavába vágva sorolták a támogatók díjait, egyesek már korábban megkapták, mások csak a színpadon vehették át díjakat. Sajnos sajtóanyag, és a honlap január 20-ára ígért frissítése híján nem tudjuk felsorolni a nyerteseket, de egy biztos: az 1999-es győztes, Dammak Jázmin idén is toronymagasan győzött volna.



A megkésett frissítésből a győztesek, illetve a tendencia




Az 1999es év győztese: Dammak Jázmin





A 2000-es év nyertese: Sztanek Krisztina





Az 2001-es idény befutója: Miklós Réka</center


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.