Az anyagi problémák és a kiszolgáltatottság az a két téma, amit az 50 felettiek szerint tabuként kezelnek velük kapcsolatban. A válaszadók ötöde szerint nemkívánatos beszédtéma a betegségek és a halál, míg a szexualitást és a párkapcsolati problémákat közel hetedük tartja csak tabutémának – derül ki a DIMENZIÓ Biztosító és a Gfk közös kutatásából. Második alkalommal készült el az 50+ Index, amelynek értéke -24,4 pont. Ez az érték 3,2 ponttal negatívabb eredmény, mint a 2011 őszi bázisérték.
Az 50 év felettiek több mint harmada szerint a megkérdezett témák (anyagi problémák, kiszolgáltatottság, betegség, halál, szexualitás, párkapcsolati problémák) egyikét sem kezelik „tiltott” témaként, viszont minél idősebb valaki, annál inkább úgy gondolja, a fenti problémák valamelyike tabutéma. Az 50+ Index visszatérő kérdései mellett a mostani, második alkalommal többek között arra volt kíváncsi, melyek azok a témák, amelyeket ez a korosztály nem szívesen érint vagy, amelyről azt gondolja, hogy kínosan kezelik velük kapcsolatban.
„Az 50+ Index elindításával az volt a szándékunk, hogy minél jobban megismerjük azt a generációt, akit a szolgáltatók többsége mellőzöttként kezel. Ezért is voltunk kíváncsiak most arra, melyek azok a témák, amelyeket a társadalom tabuként kezel, pedig az 50 felettiek szerint is nyíltan kellene beszélni róluk. Képtelenség, hogy alig vesznek egyáltalán tudomást erről a már csak számossága okán is egyre jelentősebb korosztályról. Ezért is döntöttünk amellett, hogy kifejezetten az élethelyzeteikhez, az igényeikhez igazodó biztosítási megoldásokat dolgozunk ki. – mondta Orosz András, a DIMENZIÓ Biztosító, az 50 felettiek életbiztosítójának ügyvezető igazgatója.
Általános és időben változatlan jellemző, hogy az 50+ korosztály borúlátóbb, mint a teljes lakosság, vagyis ez a generáció pesszimistább, mint a fiatalabbak. Összességében elmondható, hogy az eleve alacsony bázis értékhez képest az eredmények még borúsabb képet festenek, mivel mindegyik részindex értéke mind az idősek, mind a felnőtt népesség körében csökkent a szeptemberi adatokhoz képest. Továbbra is az Élethelyzet és vitalitás részindex értéke a legkedvezőbb (ez az egyetlen pozitív értékű részindex), ami leginkább annak köszönhető, hogy az idősebbek többet foglalkoznak az egészségükkel, mint általában a felnőtt lakosság. A saját jelenlegi anyagi körülményeiket azonban sokkal rosszabbnak látják, mint a fiatalok.
„Jellemző, hogy minél idősebb valaki, annál kevésbé szívesen vásárol új dolgokat, ráadásul a mostani időszak nem kedvez a megtakarítások felhasználásának sem. Ugyanakkor az is jól látszik, hogy az unokákról való gondoskodás a nagyszülők többsége számára első számú szempont. Sőt, az unoka javára minden további nélkül lemondanak, akár a saját anyagi kiegyensúlyozottságukról is, és miközben az 50+ Indexből az derül ki, hogy növekedett azok aránya, akik szerint nem alkalmas a mostani helyzet megtakarítások képzésére, az is látszik, hogy jelentősen emelkedett a 60-as éveikben járók költekezési kedve.” – teszi hozzá Orosz András.
A háttérben az állhat, hogy a 60-69 évesek közül most többen tervezik háztartási eszközeik lecserélését, és autó-beszerzésen is többen gondolkodnak. Egyértelműen látszik, hogy a jelenlegi és jövőbeni helyzet komorabb értékelése csak enyhén mérsékelte a vásárlási kedvet. Az idősek 70%-a szerint érdemes „befektetni” az egészségünk megőrzésébe. Bár amikor már pénzt is kell kiadni érte, akkor alábbhagy a lelkesedés, aminek oka nem feltétlenül az érdektelenség, hanem inkább a szerényebb anyagi lehetőségek. Hasonló magyarázata lehet annak is, hogy az 50-es éveikben járók szerint kevésbé volt érdemes figyelmet fordítani a saját egészségükre az év végén, mint szeptemberben – pedig a téli időszak erőteljesen megterheli a szervezetet –, mivel ők azok, akik a leginkább tartanak családjuk jövedelmének csökkenésétől.
A Dimenzió Biztosító 50+ Index kutatás 2011-2012. telén, 500 fős, országos mintán készült telefonos módszerrel, amelyet a Gfk Hungária készített.
ÉLET-MÓD
Mit mond az 50 feletti korosztály?
„Az 50+ Index elindításával az volt a szándékunk, hogy minél jobban megismerjük azt a generációt, akit a szolgáltatók többsége mellőzöttként kezel. Ezért is voltunk kíváncsiak most arra, melyek azok a témák, amelyeket a társadalom tabuként kezel, pedig az 50 felettiek szerint is nyíltan kellene beszélni róluk. "
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben
A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?
Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság
A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban
A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása
Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél
Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?
Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez.
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé
A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+
Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?
Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.