Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Molnár Szilágyi Szilvi őszinte vallomása: „Kiskamaszként öngyilkos gondolataim voltak”

Molnár Szilágyi Szilvinek már gyerekként meg kellett tapasztalnia az ázsiai származása miatti kirekesztettséget. Molnár Ferenc Caramel énekes felesége egy most megjelent interjúban őszintén beszél második babavárásáról, és az azt megelőző nehéz időszakról is.

Molnár Szilágyi Szilvi második várandósságával kapcsolatos élményeit osztja meg a szeptemberi GLAMOUR olvasóival a magazin mellé csomagolt Mami mellékletben. A boldog babavárás benőséges pillanatai mellett a cikkben arra is fény derül, hogy életében rengeteg atrocitás érte ázsiai származása miatt.  Az élethez való pozitív hozzáállása most erősebb, mint valaha, és ettől a gyerekkori traumái sem tudják eltántorítani.

Gyerekkoromban nagyon sokat csúfoltak az ázsiai származásom miatt. Tizennégy évesen mélypontra kerültem, kiskamaszként öngyilkos gondolataim voltak. Könyörögtem az apukámnak, fizessen ki nekem egy műtétet, ami segít, hogy a szemem olyan legyen, mint a többi, >>normális<< gyereknek. Aztán valahogy átfordultam, és elkezdett nem érdekelni, mit mondanak mások. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem szeretem az értelmesen megfogalmazott kritikát, pláne hogy szeretek fejlődni, tanulni

– meséli az interjúban Szilvi.

Molnár Szilágyi Szilvi éppen második gyermekét várja (Fotó: Ajkai Dávid/ GLAMOUR)

A fiatal anyuka, mára megtanult nem foglalkozni az őt ért negatív kritikákkal, megjegyzésekkel, a családján kívül van néhány ember még az életében, akiknek nagyon ad a véleményére. Ismert családként persze még nagyobb támadásnak vannak kitéve, mindenkinek van véleménye róluk, vagy arról, amit csinálnak, és a „cancel culture”, avagy az eltörléskultúra a közösségi médiában szabályos alapállás lett, ők megpróbálják kizárni az életükből a negatív, rosszindulatú megjegyzéseket. Nyitottságra, elfogadásra és sokszínűségre nevelik a gyermekeiket, abban a szellemben, hogy minden ember bőrszíntől, nemtől, kortól és hovatartozástól független a társadalom fontos része.

Molnár Szilágyi Szilvi teljes interjúját a a szeptemberi GLAMOUR magazin Mami mellékletében olvasható.

Ezt is olvasd el:


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.