Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Most bújnak elő a szeplők és a májfoltok

A tavasz érkezését csalhatatlanul jelzik az előbújó szeplők és májfoltok. Mire ügyeljenek azok, akiknek bőrén ilyen festékzavarok vannak, és milyen módszerekkel halványíthatjuk a foltokat? A részletekről dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyász –kozmetológusa beszélt.


Tavasszal a nap állásszögének következtében a mi éghajlati viszonyaink között éri a legtöbb ultraibolya (UV-B) sugárzás a Föld felszínét. Nem mindegy tehát, hogy testi adottságainkat figyelembe véve milyen mértékű sugárzásnak tesszük ki magunkat.
Természetesen az egyes bőrtípusok másképpen alkalmazkodnak a napfényhez, a mediterrán típusúak nyilván jobban, mint az északiak. A bőr jellegzetes színét a felhámban működő speciális sejtek tárolják és juttatják el a felhám sejtmagvai fölé, mintha napernyővel védenék a sejtekben osztódó fehérjéket. Döntő tényező, hogy ismerjük a bőrünk fénytűrését, fototípusát.
- I. bőrtípus: fehér bőr, világos szem, szőke vagy vörös haj, mindig leégnek, soha nem barnulnak le.
- II. bőrtípus: világos bőr, kék szem, ők napozáskor könnyen leégnek, nehezen barnulnak le, náluk a leggyakoribb a szeplők megjelenése.
- III. bőrtípus: halványbarna bőr, barna haj, barna szem, csak ritkán égnek le, gyorsan és könnyen barnulnak.
- IV. bőrtípus: barna bőr, barna haj, barna szem, szinte soha nem égnek le, nagyon könnyen barnulnak.

Szeplő: enyhe festékzavar

A legenyhébb és a leggyakrabban látható festékzavar a bőrünkön a szeplő (ephelis). Az érzékeny bőrűeken már hároméves kor körül megjelenik, és a második, harmadik évtizedig minden tavasszal vagy a túlzott napozást követően válik láthatóvá. A szeplő fél centinél kisebb átmérőjű, kerek, olykor elmosódott szélű, sárgásbarna, néha sötétebb folt. Jellemzője a szimmetrikus megoszlás az orron, a homlokon, a vállakon, a felkarokon és a test más részein is. A foltok nem emelkednek ki a bőr felszínéből, csupán a színeltérés látható. A kialakult szeplők az ősz kezdetéig nem változnak, viszont a tél folyamán elhalványodnak, és alig láthatóvá válnak.

Sokféle állapot eredményezhet májfoltot

A májfoltok (chloasma) a napfény hatásának kitett bőrfelszínen, főleg az orcákon, az orrnyergen, a homlokon, az ajkak körüli területeken a bőrben felszínesen és egyenletesen szóródott, kezdetben halványbarna, majd idővel egyre sötétebb foltok. Gyakran fogamzásgátlót szedő nőkön vagy a terhesség során jelennek meg, ilyenkor a megváltozott hormonrendszer áll a háttérben, de genetikai tényezők is szerepet játszanak a kialakulásukban. Ezen kívül bizonyos anyagcsere-betegségek, hormon termelő daganatok, gyógyszerek, kozmetikumok, idült bőrgyulladás is idézhet elő ehhez hasonló tünetet. Bizonyos jóindulatú pigmentált bőrelváltozások (lentigok) is hasonlíthatnak a májfolthoz, melyekből azonban később valódi rosszindulatú daganat (melanoma) is kialakulhat. Mivel az adott elváltozás megítéléséhez szükséges a kóreredet pontos tisztázása, ezért a diagnózis felállítását mindig bízzuk szakorvosra.


Megelőzés, halványítás

Tudnunk kell, hogy a szeplők és a májfoltok csupán a megjelenésünket zavarhatják, egyéb kellemetlenségekkel, következményekkel nem járnak. – mondja dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyász-kozmetológusa.
Azonban ha enyhíteni szeretnénk rajtuk, ne járjunk szoláriumba (ami egyébként is rendkívül káros) és mindenképpen használjunk magas faktorszámú (50 SPF), gyógyszertárban kapható, jó minőségű fényvédő krémeket már az első tavaszi napsugarak megjelenésétől, hiszen ezek nem csak a pigment foltjainkat halványítják, de a bőrdaganatok megelőzésében, sőt a bőrünk öregedésének megakadályozásában is segítenek. Jó lenne, ha a szülő ismerve a saját bőrtípusát, már kisgyermekkortól óvná a gyermekének bőrét ilyen módon. A gyermekkorban elszenvedett napégés ugyanis hajlamosít pigmentfoltok, és ami még fontosabb, felnőtt korban bőrdaganatok megjelenésére is. Ha nagyon zavaróak a kialakult szeplők és májfoltok, próbálkozhatunk különféle hámlasztó kezelésekkel, mint otthoni hámlasztó hatású (hidroquinon tartalmú) krémekkel, bőrcsiszolással, kémiai hámlasztással, azonban leghatékonyabban a lézeres illetve villanófényes (IPL) kezelésekkel tudjuk eltüntetni a kellemetlen foltokat. Az ELOS technológia egyesíti a lézer illetve a villanó fény és a rádiófrekvencia hatását, így alacsonyabb dózissal, lényeges mellékhatás nélkül válik lehetővé a pigmentfoltok halványítása. A kezelés alapja, hogy a fény a bőr pigment anyagában, a melaninban szelektíven elnyelődik, annak szerkezetét megbontja, a szétesett anyagrészecskéket pedig a fehérvérsejtek eltakarítják. Természetesen mindehhez több kezelés szükséges, melyeket célszerű az erős napsütéses időszak előtt néhány hónappal elkezdeni. Ilyen módon a színkorrekció, vagyis a foltok halványítása is egyszerűbbé és lényegesen gyorsabbá válik.

www.oxygenmedical.hu


6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.