Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mostantól már csak biometrikus azonosítóval lehet belépni a WhatsApp-ba

Új biztonsági funkciók kerültek a több milliárd ember által használt WhatsAppba. A hatékonyabb adatvédelemmel a Facebook reményei szerint kisebb eséllyel lopják majd el valaki fiókját, legalább is ezt ígéri a technológiai cég a felhasználóknak.

A WhatsApp az egyik olyan üzenetküldő alkalmazás, amely teljes értékű webes felülettel is rendelkezik, a felhasználók így nemcsak okostelefonjukon, de PC-jükön is használhatják a szoftvert.

Több adat, nagyobb biztonság. Fotó: depositphotos.com

Ehhez eddig csak be kellett jelentkezni a másik felületen, de mostantól egy extra azonosításra is szükség lesz ehhez. A Facebook szerint az intézkedés a hatékonyabb adatvédelmet szolgálja.

A felhasználók ezentúl biometrikus adataik megadása után tudnak csak belépni a WhatsApp PC-s verziójába.

A biometrikus azonosítást az ujjlenyomat vagy az arc ellenőrzésével kérhetik a felhasználók. Ezt követően egy QR-kód jelenik meg a képernyőn, amelyet a telefonnal beszkennelve lehet hitelesíteni. A Facebook szerint az eljárás csupán néhány pillanatot vesz igénybe, és alapértelmezetten minden felhasználónál aktiválták. A funkciót a telefon ujjlenyomatos/arcazonosítós szolgáltatásának kikapcsolásával lehet csak megszüntetni.

A Facebook állítja, hogy az extra védelemmel nem gyűjtenek több adatot, sőt, a beszkennelt ujjakat vagy arcokat, vagyis a személyes adatokat nem fogják tárolni, azokkal kizárólag a telefon szenzorja dolgozik majd. A WhatsAppban egy másik biztonsági funkció is van, amely értesítést küld, ha a fiókba máshonnan jelentkeznek be.

A Facebook azt ígéri, hogy a következő időszakban több újdonsággal is bővíti az üzenetküldőt. A munka minden bizonnyal azért gyorsult fel ennyire a cégnél, mert nem szeretnék, ha a felhasználók otthagynák a szoftvert, ha majd a szolgáltató élesíteni fogja a korábbiaknál sokkal szigorúbb adatgyűjtési szabályait.

A változás egyelőre az Európai Unió tagállamaiban élőkre ugyanakkor nem vonatkozik.

(engadget.com)


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.