Életforma.hu

ÉLET-MÓD

MOTTO - Művészek az otthoni oktatásért

A koronavírus-járvány következtében kialakult vészhelyzetben számos innovatív, előremutató kezdeményezés született.  Olyanok is, amelyek a járványhelyzet után is haszos segítséget nyújthatnak. Ilyen a MOTTO. Bíró Kriszta, az Örkény Színház színésznője volt az ötletgazda, és amint posztolta a Facebookon az elképzelést, Fullajtár Andrea, a Katona József Színház színésznője azonnal csatlakozott az ötlethez. Kettejük kreatív alkotóenergiája következtében pillanatok alatt megvalósult a projekt.

Az alapötlet az volt, hogy miután a járvány-helyzetben a színészek nem csinálhatnak színházat, hiszen a színházak bezártak, tegyenek valamit, ami segítheti a diákok otthoni tanulását. Úgy gondolták, segítség egy irodalomtanárnak, ha a kötelező olvasmányok részletei, vagy órán feldolgozandó irodalmi szövegek egy színész interpretálásában jutnak el a diákokhoz. Ez online-térben egyszerű, és lehet úgy figyelemfelkeltő, hogy utána a diákok elolvassák a teljes műveket. Ez a valódi céljuk. A MOTTO kapott egy csatornát a YouTube-on, oda töltik fel a művészek az előadott verseket, műrészleteket. Ezek a tartalmak a járványhelyzet lecsengése után is elérhetőek maradnak, tehát fantasztikus lehetőség a pedagógusoknak a későbbiekben is. Ahogy nekünk, szülőknek is hatalmas segítség lehet, ha szeretnénk felkelteni a gyerekek figyelmét a nyárra feladott kötelező olvasmányok iránt.

A MOTTO csatornája

 

A MOTTO-n látható-hallható művek listáját szaktanárok állították össze. Az általános iskola 1. évfolyamától a középiskola 12. évfolyamáig szóló tartalmak könnyen kereshetőek. Évfolyami bontásban illeszkednek a NAT-ban található kötelező és ajánlott olvasmányokhoz. A műveket Magyarország kiemelkedő művészeinek tolmácsolásában hallhatjuk.

A MOTTO - Művészek az otthoni oktatásért bekerült a Highlits of Hungary Plus speciális válogatásába. Törőcsik Franciska, jelölő kurátor így beszél a projektről:

"A MOTTO számomra egyszerre karitatív, hagyománytisztelő és innovatív. Jön egy világjárvány, majd egy színésznő, majd még egy, végül egy önkéntesekből álló csapat, azonnal reagálnak, tenni akarnak azért, hogy a színészekre szakadt idő, kreatív energia segítsen a káoszon, ami körül lengi a digitális oktatást a kijárási korlátozás kezdeti időszakában. A csapat tagjai létrehoztak egy Facebook csoportot a színészeknek, akik örömmel csatlakoznak a kezdeményezéshez, ami véleményem szerint nem csak a jelenlegi helyzethez képest nagy dolog, egyszerre éleszti fel ugyanis a versek iránti kollektív szerelmünket, a diákoknak megkönnyíti a versek befogadását, és a tanárok embert próbáló munkáját. A projekt hosszútávon pedig akár egy hidat is képezhet a jelenleg oktatásban részt vevő generáció és a színész társadalom, a színház, az előadóművészetek között."

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.