Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Moziajánló

 

Aranyváros


A film egy skizofrén prosti és egy motoros rendőr szerelméről szól. Cs. Nagy Sándor, a film írója, rendezője szerint „a film főhőse, András olyan karakter, aki sajátos gondolatisága során eljutott arra a pontra, hogy nem tartozhat az emberek közé, és nem tartozhat abba a világba, amely durván ellentmond mindannak, amiről ő azt hiszi, hogy emberi. Szerinte nyilvánvaló, hogy ő nem lehet ember, ezért hagyták itt a földönkívüliek vagy egy másik bolygóról származók. Logikai alapon jutott arra a következtetésre, hogy kell lennie valaminek, ami más. Ezt a hipotézist szeretné egyre konzekvensebben képviselni, miközben beleszeret egy skizofrén nőbe, aki önmagában hordozza a mást, és mindenfajta tudatosság nélkül képes belemászni a saját maga által felépített világba”. A főszerepekben Magusin Annát, Kovács Lajost, Bertók Lajost, Kovácsy Tibort és Rajhona Ádámot láthatjuk. Utóbbi a 33. Filmszemlén ezért a szerepéért nyerte el a legjobb férfi karakteralakításért járó díjat, Durst Györgyöt pedig a produceri díjjal jutalmazták.


Az utolsó blues


Gárdos Péter filmje egyetlen nap alatt játszódik, amikor a harmincöt éves Andris (Kulka János) látszatra idilli élete jóvátehetetlenül kisiklik. Főhősünk boldog családi életet él tanárnő feleségével, Judittal (Fullajtár Andrea) és nyolcéves kisfiukkal, Danival (Mesés Gáspár). Legjobb barátja, Zoli (Rudolf Péter) egyben üzlettársa is, ketten együtt négy virágzó péküzlet tulajdonosai Budapesten. Ám a háttérben időzített bomba ketyeg. Andrisnak évek óta szenvedélyes és áldott másik élete van Lengyelországban. Az év egyik felét Krakkóban tölti, állítása szerint üzleti ügyekben. Valójában Beához (Agnieszka Wagner), a vonzó, fiatal templomi festőhöz siet. Andris ebben az életben, csakúgy, mint a lány, érzékeny és tehetséges festő. Mintha két ember lakozna benne. Ráadásul mindkét életével elégedett. Hibátlanul konspirál, így választásra sem kényszerül. Épp a végzetes napon kapcsolódunk be a történetbe. Bea bejelenti, hogy teherbe esett. Andris – hiába tudja pontosan, hogy ez képtelenség – elindul a krakkói esküvőjére. Kocsiba ül, lesz, ami lesz. Aztán egyszer csak történik valami, amely alapjaiban forgatja meg a történetet.


A kísérlet


A film történetét a Stanford Egyetem hírhedtté vált 1971-es szociológiai kísérlete ihlette. A hatalom dinamikáját vizsgálták tucatnyi önkéntes segítségével, akiket véletlenszerűen két csoportra: foglyokra és őrökre osztottak. A vizsgálatnak indult szerepjátékot végül félbe kellett szakítani, mert a külvilágtól teljesen elszigetelt résztvevők brutalitása elfogadhatatlanná vált. A film alaphelyzete ugyanez. Egy taxisofőr fogolynak jelentkezik azzal a szándékkal, hogy megírja a történteket, lerántva a leplet a kegyetlen kísérletről. Szándékosan szítja a feszültséget, az őrök látens szadizmusa egyre inkább a felszínre tör. A megtorlásként alkalmazott megalázások egyre durvábbá válnak. A bezártság csak fokozza a legrosszabb tulajdonságok felszínre törését. Hiába szakad el a történet a valóságtól, kellemetlen végignézni, a mozi vége felé már céltalan túlzásokba esik a film.


Jelek – Signs


M. Night Shyamalan az új filmjével bemutatja, hogyan lehet félelemre lelni a leghétköznapibb dolgokban, megmutatja, hogyan kell a semmiből félelmet csinálni. A célja: érzelmeket ébreszteni a nézőben. Ennek érdekében remek alakításokat, rendezői megoldásokat, hangeffekteket vet be. Nem csak az ijesztő, amit hallunk, hanem az is, ahogyan fülelünk a nézőtéren. Ritkán van a csendnek ekkora súlya egy olyan játékfilmben, amelyet a digitális hangzás korában vetítenek. A kellemesen feszesre fogott cselekmény színhelye a Hess család farmja, itt él a hitevesztett Graham atya (Mel Gibson) a testvérével és gyerekeivel. Furcsán fúj a szél, ok nélkül ugatnak a kutyák. Valami nem stimmel. A hátborzongató félelem mindenből sugárzik. S hogy vezet-e ez valamilyen katarzishoz? Legyen elég annyi, hogy ha igen is, nem a sablonos módon.


Tenenbaum, a házi átok


Nehéz eldönteni, hogy Tenenbaumék históriája vígjáték vagy melodráma. Akad benne jó pár poén, mégis felemás a nevetésünk. A családfő, Royal Tenenbaum (Gene Hackman) fogta magát, és beköltözött egy szállodába. Az otthon melegét csak neje (Anjelica Huston) őrzi, és a három felnőtt gyerek (Ben Stiller, Gwyneth Paltrow, Luke Wilson), akik egytől egyig csodagyerekek voltak, nem több egy-egy ideggócnál. Mindegyiküknek van saját családja – Bill Murray például a lány férjét játssza –, évek óta házasok, mégis vadidegenek egymásnak. Az asszony könyvelője (Danny Glover) egy évtized után jön csak rá, hogy szerelmes megbízójába. A szemközti házban lakó, vadnyugati bestsellereket író srác is családtaggá válik, a kavalkádot fokozza még a papa egykor bérgyilkos szolgája. Furcsa emberek mind, akik hóbortjaik mögé rejtőzve igyekszenek megúszni az életet. Lehet mosolyogni rajtuk, hiszen pont esendőségük ébreszt rokonszenvet.


Álmatlanság


Ritkán fordul elő, hogy egy európai film hollywoodi újragyártása képes hozzáadni valamit az eredetihez. Most mégis erről van szó. Christopher Nolan egy 1998-as norvég mozit, Erik Skjoldbjaerg munkáját vitte újra vászonra. Mintha egy régi színházi előadást újított volna fel egy másik rendező: azonos a nyersanyag, más a megközelítés. Al Pacino megtört, fáradt rendőrt alakít, aki gondban van: a belső ellenőrzés vizsgálatot indított ellene. Társa (Martin Donovan), úgy tűnik, köpni fog. Eközben Alaszkába küldik őket egy brutális gyilkosság felderítésére. Váratlan események következnek be (poénlelövést nem vállalok), és megjelenik egy ember (Robin Williams), az egyetlen, aki a váratlan események tükrében megoldást jelenthet. A megoldás azonban valamelyikük vesztét okozza. A két remek színészt együtt látni ritka csemege, különösen azért, mert Williams esetén hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy drámai alakításai semmiben sem múlják alul komikus szerepeit.


Illich Lajos


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.