Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mozogj, táncolj szex közben!

Régen Angliában az a nő számított erkölcsös asszonynak, aki mozdulatlanul hevert a szeretkezés egész ideje alatt. Teljes egészében a férfiak feladata volt a cselekvés. Emiatt, a régi erkölcsök miatt, manapság is akad olyan nő, aki azt képzeli, hogy egy úrinő nem ficánkol az ágyban.

Pedig a szeretkezés egy olyan átszellemült páros tánc, amelyben mindegy ki kéri fel a másikat, és ki vezet, a lényeg, hogy mindkét fél beleadja minden tudását, és erejét. Csak akkor van esélyed a gyönyörök megélésére, ha megmozdulsz! Ha csak fekszel, mint egy darab fa, a párod még valahogy eljuthat az orgazmusig, de te aligha...

A főbb mozdulatokat most megismerheted, hogy örömet szerezz kedvesednek, de legfőképp magadnak!

Sokan ismerjük a mondást: a gyakorlat teszi a mestert. Hát akkor gyakorolj otthon, a tükör előtt, vagy az ágyban. Az egyik legegyszerűbb mozdulatsor a következő: Feküdj hanyatt, hajlítsd be a térded. Emeld fel a medencédet, majd told előre, és hátra a csípőd. Aztán ismételd el nyújtott, kissé szétterpesztett lábbal, úgy, hogy közben a sarkadon támaszkodsz.

A csípőtekergetés a medencebillentés haladóbb változata. Először kezd el mozgatni a farizmaidat, illetve a feneked két felének izmait. Forgasd kissé befelé a csípőd jobb oldalát, feszítsd meg az izmokat, majd lazíts. Told előre a csípőd és most a csípőd bal oldalát forgasd. A csípő két oldalának váltogatott előretolása kelti a forgatás illúzióját. A tekergető mozgással érdekes élményekben részesítheted szeretkezés közben a kedvesed.

A következő mozdulat, melyet érdemes gyakorolni, a lépcsőző mozgás. Álló helyzetben mozdítsd a csípőd jobb oldalát egyenesen felfelé, a fejed felé. Feszítsd meg a térdedet, egy időben azzal, amikor a sarkad felemeled a földről, majd engedd le a sarkad és a csípőd. Ismételgesd addig, míg lágyan ringó, összefüggő mozdulatsorrá nem áll össze.

A mozdulatok variációinak csak a töredékét mutattuk most be. De akár hiszed, akár nem, van olyan nő, aki még ezeket az egyszerű mozdulatsorokat sem próbálta ki. A szeretkezés olyan, mint egy tánc. Figyelni kell a ritmust, és ráérezni a másik mozdulataira. Itt az idő, hogy eldobd a társadalmi kötöttségek sablonjait! Mozogj, "táncolj" az ágyban!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.