Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Műfajkarnevál a Városmajorban!

Egész nyáron különleges és látványos koncertekkel, ősbemutatókkal, zenés- és prózai előadásokkal, matinékkal, Színházi Szemlével, valóságos műfajkarnevállal várja közönségét a Városmajori Szabadtéri Színpad. Ahogyan már megszokhattuk, minden korosztály és réteg megtalálja majd a kedvére valót a sanzontól, az indie rockon és musicalen át a jazzig, crossover koncertekig és a klasszikus zenéig.

Tompos Kátya, Kép: sajtóanyag

Június elejétől az első szeptemberi hétvégéig mintegy 60 programmal várja visszatérő és új vendégeit Buda hangulatos nyári színháza, a Városmajori Szabadtéri Színpad. Június 10-én 10.30-tól immár harmadik alkalommal Vakációváró Fesztivállal, a Vaskakas Bábszínház előadásával, majd pedig egész napos mulatozással, programokkal és Halász Judit koncerttel indítják útjára a színes programsorozatot, köztük a vasárnap délelőtti matinék sorát.

Vasárnap esténként komoly- és könnyűzenei, jazz-, indie- tradicionális és crossover koncertekkel várják a látogatókat. A 2018-as nyári műsorban megtalálhatunk olyan visszatérő vendégeket mint Palya Bea, Micheller Myrtill – aki magyar népzenék által ihletett lemezbemutató koncertjét hozza el – a Budapest Bár, Rákász Gergely, Vásáry Tamás, Szőke Nikoletta és Gájer Bálint – akik a Bernstein 100 évforduló kapcsán valódi „jazz side story”-val készülnek – Szűcs Gabi, Váczi Eszter, Falusi Mariann vagy Horgas Eszter.

Casablanca, Bányai Mirjam, Dragos Dániel, Bolla Dániel álló, Kép: Éder Vera

A kedvelt visszatérő fellépők mellett olyan új együttesek, fiatal formációk és estek is bemutatkoznak a színpadon, mint Petruska, aki a Ferenczi György és az 1sö Pesti Rackák zenekarral összefogva készül egy fergeteges estére, vagy Tompos Kátya Holdjárat című koncertje Hrutka Róbert kíséretében, de olyan legendás előadók is tiszteletüket teszik a majorban, mint Dés László vagy Kern András saját zenés estjükkel.

A zenei csemegék mellett – ahogy a korábbi években – ezen a nyáron is meghatározó lesz a színházi előadások műfaji sokfélesége, a nyári fesztiválra eddig is jellemző gazdag és színes műsorkínálat. Június 6. – július 7. között rendezik meg a Városmajori Színházi Szemlét, melynek versenyprogramjába ismét hat vidéki színház hat kiváló előadását válogatják be.

A Group’n’Swing zenekar a tavaly bemutatott Holdfény mulató című koncert musical nagy sikere után idén az elmúlt száz év szerelmes slágereiből állít színpadra egy különleges hangulatú előadást. A nyár további programjában megelevenedik az egyik legnagyobb filmklasszikus, a Casablanca a Miskolci Balett tolmácsolásában, a szolnoki Szigligeti Színház a Janika című előadásával, a kecskeméti Katona József Színház pedig Michael Faryn fergeteges komédiájával, a színházi kulisszatitkokat reflektorfénybe helyező Függöny fel! című előadással vendégszerepel. Visszatér Budaörsről a kedvelt ifjúsági előadás, A két Lotti, valamint elhozzák a Komámasszony, hol a stukker? című magyar komédiát. Az Orlai Produkció három előadása, a Love love love, a Bocs, félrement és a Dühöngő ifjúság is bemutatkozik a Majorban.

Magas a vérnyomásod? Így tervezz nyaralást!
Nemcsak a láblógatás ideje a nyaralás, hanem az utazás, az új ízek és az ezzel járó stressz időszaka is. Dr. Kapocsi Judit PhD, a Budai Kardioközpont magas vérnyomás- és érkockázat specialistája szerint a magasvérnyomás-betegeknek külön is érdemes felkészülniük ezekre a hetekre.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.