Életforma.hu


Újra közös darabban játszik Puskás-Dallos Peti és édesapja

Újra közös darabban játszik Puskás-Dallos Peti és édesapja 

Az X-Faktor mentora nem először játszik együtt édesapjával, akivel mindig öröm számára a közös munka.
Így érzi magát színházigazgatóként Nemcsák Károly

Így érzi magát színházigazgatóként Nemcsák Károly 

A József Attila Színház direktora jelenleg a harmadik ciklusát tölti, azonban a folytatás kapcsán már most határozott elképzelése van.
A színház más is tud lenni

A színház más is tud lenni 

Bemutatkozott a Rendhagyó terek című, a kortárs művészeti értékekre építő előadássorozat.
Csaknem kétezer programmal készül a 31. Művészetek Völgye Fesztivál

Csaknem kétezer programmal készül a 31. Művészetek Völgye Fesztivál 

A 31. Művészetek Völgye Fesztiválra a szervezők csaknem kétezer programmal készülnek, amelyek közül az első négyszázat már meg is hirdették. Az idén ismét zenével, tánccal, színházzal, irodalommal és közös alkotóterekkel telnek meg Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend utcái július 22. és 31. között.
Rudolf Péter hosszú évek után újra a Víg színpadán játszik

Rudolf Péter hosszú évek után újra a Víg színpadán játszik 

Egy különleges darabban kapott szerepet Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója.
300. előadását és 5. születésnapját ünnepli A Pál utcai fiúk

300. előadását és 5. születésnapját ünnepli A Pál utcai fiúk 

A Pál utcai fiúk című zenés produkció november 5-én nemcsak háromszázadik előadását, hanem bemutatójának ötödik évfordulóját is ünnepli a Vígszínházban. Molnár Ferenc világhírű ifjúsági regénye Grecsó Krisztián átiratában, Dés László és Geszti Péter szerzeményeivel, Marton László rendezésében kelt életre, és vált kultikus produkcióvá, mely az elmúlt öt évben számtalan fiatallal ismertette és szerette meg a színházat. A grund, az einstandolás, a vörösingesek és a Pál utcaik harca, a kis Nemecsek története több százezer felnőtt és gyerek meghatározó színházi élménye lett.
Színház a bíróságon

Színház a bíróságon 

A hazai igazságszolgáltatás történetében először tartanak színházi előadást egy bírósági tárgyalóteremben Magyarországon. A Játékszín október 17-én a Fővárosi Törvényszék esküdtszéki termében játssza Agatha Christie A vád tanúja című krimijét. A főszerepben Kern András, Lévay Viktória, Kocsis Dénes és Szerednyey Béla látható.
Szirtes Marcell - gyerekszínészből nagykövet

Szirtes Marcell - gyerekszínészből nagykövet 

Szirtes Marcell 15 éves nyurga kamasz. A mutálástól ugyan meg-megbicsaklik a hangja, de imponáló szabatossággal, választékos szókinccsel fejezi ki magát. Nem csoda, nyolc éves kora óta szerepel színpadon. Az egyik legsikeresebb gyerekszínész az országban. Ám a siker nem szállt a fejébe. Tanul, folyamatosan képzi magát és közben még arra is van ideje, hogy a kortársai problémáin próbáljon segíteni. Nemrég az UNICEF ifjúsági nagykövetének választották. INTERJÚ
Pokorny Lia a szerelem erejéről

Pokorny Lia a szerelem erejéről 

Pokorny Lia a sanzonokon keresztül mesél mindannyiunk életének legcsodálatosabb – és olykor legkínzóbb – érzéséről, a szerelemről. LIAison című előadóestjével szeptember 6-án indul a Centrál Színház 2021/22-es évada. A személyes hangvételű koncerten Babicsek Bernát harmonikaművész segíti az érzelmek végtelen hullámzását.

Nagy Fruzsina színésznő szeretne magyarul is játszani 

Balett táncosnak készült,de már gyerekkorában felfedezték színészi tehetségét. Több filmben játszott gyerekszínészként. Az egyetemen angol szakon tanult, előbb Budapesten, majd Oxfordban. Így nyelvi akadálya nem volt annak, hogy megvalósítsa az álmát és a legjobbaktól tanuljon színészmesterséget - New Yorkban. Ígéretesen indult a karrierje, a filmvásznon és a színházakban is. Ám a szerelem kedvéért mégis otthagyta az "álomgyárat". Kíváncsiak voltunk hol tart most? Nagy Fruzsina színésznő mesél a sikerekről, a feladatokról és a vágyakról.

"Már nem tudok belehalni a színjátszásba"- Kecskés Karina a változásról 

Mindenki életében vannak olyan időszakok, amikor a jól bevált dolgaink már nem működnek, újra kell tervezni őket. Megváltoztatni az irányt, elengedni régi szokásokat, belevágni új tervek megvalósításába. B terv című rovatunkban ismert magyar emberek vallanak a nagy váltásaikról. Kecskés Karina színésznő, drámapedagógus mesél nekünk.

5 színdarab, amiket még a nyári szünet előtt megnézhetsz 

Védettségi igazolvánnyal újra látogathatók a színházak. Még a nyári szünet előtt lehetőségünk van megnézni régi és új darabokat. Mi most 5 színházi előadást ajánlunk, amelyeket akár ezen a hétvégén is megnézhetsz.

"Szeretem tudni a gyökereimet, azt, hogy ki vagyok" 

Mindenki életében vannak olyan időszakok, amikor a jól bevált dolgok már nem működnek, újra kell tervezni őket. Megváltoztatni az irányt, elengedni régi szokásokat, belevágni új tervek megvalósításába. B terv című rovatunkban ismert magyar emberek vallanak a nagy váltásaikról. Szulák Andrea mesél nekünk.

Helen Mirren üzenete 

Akárcsak tavaly, idén is zárva maradnak a színházak ezen a jelentős napon, de a művészet nem vész el, csak áthelyeződik egy másik térbe. Helen Mirren üzenete mellett adunk pár online színház lehetőséget is.

Mi lesz veled POSZT? - videóinterjú Bagossy László rendezővel 

Eddigi formájában megszűnik a POSZT (Pécsi Országos Színházi Találkozó) névre hallgató színházi szemle. Az elmúlt évek már igencsak elromlott hangulatú fesztiváljairól, árulókról, átpolitizálódásról, SZFE-ről és a lehetséges jövőről kérdeztük a POSZT-on két díjat is elnyerő Bagossy László rendezőt, egyetemi tanárt.

Pezsgővel színházban? 

Tudod, van az a mondás, hogy azt csináljuk egész évben, amit szilveszter éjjelén, így aztán, ha a színház a mindened és azt szeretnéd, hogy egész évben járhass szabadon bármely teátrumba, a legjobb, amit tehetsz, ha választasz egy remek darabot óév búcsúztatóként és/vagy újév köszöntőként.

A Hatszín Teátrum már bezárt, ki lesz a következő? 

A Hatszín Teátrum az első vesztese a színházi élet szereplői közül, amely a járvány miatt ideiglenes bezárásra kényszerült. Tény, hogy a kevesebb tartalékkal, kisebb erőforrással működő színházak feladhatják, míg a nagyobbak a nézőszám esetleges visszaesésével számolhatnak.

"A színház nem üzlet, sokkal inkább misszió" - interjú Gálvölgyi Dorka színházigazgatóval 

A kultúra és a szórakoztatóipar számos szegmensét lehetetlenítette el a COVID-19 apropóján elrendelt karantén. Vannak, akik még mindig nem tudnak mozdulni ebből a helyzetből, de úgy tűnik, a színházak lassan magukhoz térnek. A Hatszín Teátrum már túl van az újranyitáson, ennek tapasztalatairól, a miértekről és hogyanokról kérdeztük Gálvölgyi Dorka igazgatót.

Horgas Eszter: A szerelmes Chagall 

Újra különleges kulturális utazásra csábít Horgas Eszter augusztus végén a Városmajor színpadán. Színház, festészet és zene a crossover szerelmeseinek!

Napközis tábor a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 

Az elmúlt évek sikerére való tekintettel a SzínMűVeletek és a Színház- és Filmművészeti Egyetem ötödik alkalommal hirdeti meg napközis táborát 2020. július 27-31. között két csoportban 6-10 és 11-14 éves gyermekek számára.

Somos Ákos, verskommentátor 

Somos Ákos a Spíler TV sportriportere. A bezártság heteiben verseket kezdett kommentálni sportriporteri eszközökkel. A felvételek rendkívül szórakoztatóak és bárki számára elérhetőek a Facebookon.

Kulka János is játszik a Dekameron 2020-ban 

Június 11-én este 21-kor lesz látható a Dekameron 2020 című előadást, a Trojka Színházi Társulás ingyenes online produkciója, többek között Csákányi Eszterrel és Kulka Jánossal.

Örökké fogd a kezem 

Különleges előadással készül a Madách Színház. Június 4-én mutatják be az Örökké fogd a kezem című színdarabot. Az előadás egyszeri és nem megismételhető élményt nyújt majd.

"Melyik az a vérkeringés, amiben szeretnél lenni?" 

Kiemelkedő tehetségű, a szakma és a közönség által is elismert színész, aktivista, a noÁr közösség alapítója. Hogyan egyeztethető össze a két szerep? Politikáról, klímavédelemről, az ősszel debütáló Toxikoma című filmről is szó esik.

Debrecent megint bedeszkázzák 

Harmincnégy kortárs magyar szerző darabját láthatják a nézők a debreceni Csokonai Színházban a XIV. Deszka Fesztiválon április elején. A debreceni deszkákon látható lesz népzene-néptánc alapokon építkező, koreografált dramatikus produkció, kortárs oratórium, résztvevő színház, tovább írt történelmi tabló „kisember-perspektívából”, kortárssá fogalmazott ős-bábszínház, realizmussá visszaforgatott abszurd éppen úgy, mint mikrorealista, vagy éppen helytörténeti-, vagy álom-színház.

Feszültség alatt 

Close Reading minifesztivált rendeznek a Trafóban szeptember 26-27-28-án. Három külföldi monodráma fontos közéleti, gazdasági és politikai kérdésekre hívja fel a figyelmet. A lecture-performansz előadások után beszélgethetünk az alkotókkal, a Trafó Galéria pedig olvasókört indít.

Dumálunk, vígadunk, dalolunk a Facen! 

Első a Corvin Dumaszínház, a második a Víg, a harmadik az Operett azon a dobogón, amit színházi szakemberek állítottak fel a lájkolók száma alapján. Azt vizsgálták ugyanis, hogy melyik színházat illetve színházi játszóteret kedvelik legtöbben a legnagyobb közösségi oldalon? Kissé meglepő az eredmény!

Hímsoviniszta humor egy fekete komédiában 

– A Tesztoszteron csodálatos szatíra a férfiakról. Egyrészt a nyelvezete miatt, másrészt első olvasatra úgy tűnik, hogy hét tahó csúnyán beszél a nőkről, miközben arról szól, hogy a két nem nincs meg egymás nélkül. A nők a férfiak, a férfiak a nők nélkül – mondja Szikszai Rémusz rendező a kortárs lengyel szerző, Andrzej Saramonowicz a debreceni Csokonaiban bemutatott darabjáról.

100 éve születtek 

Alkalmi bélyegsorozattal emlékezik születésének centenáriuma alkalmából Komlós Juci, Bessenyei Ferenc és Gábor Miklós előadóművészekre a Magyar Posta. A bélyegsorozat címletei egyenként 100.000 példányban, Nagy Péter grafikusművész tervei alapján az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.-ben készültek.

Színházzal erősít a Duna 

A Csak színház és más semmi negyedik évadában új kihívás elé néz a társulat. A Komédiás Színház immár magánkézbe került. Dénes (Szervét Tibor) úgy dönt, felújíttatja az épületet, ezért a munkálatok elvégzése alatt a társulatnak egy új helyre kell költöznie. Az MTVA és a Megafilm Service közös produkciója a Csak színház és más semmi című nyolc epizódból álló sorozat negyedik, egyben utolsó, záró szériája 2019. március 2-től szombat esténként fél nyolctól látható a Duna Televízión.

Műfajkarnevál a Városmajorban! 

Egész nyáron különleges és látványos koncertekkel, ősbemutatókkal, zenés- és prózai előadásokkal, matinékkal, Színházi Szemlével, valóságos műfajkarnevállal várja közönségét a Városmajori Szabadtéri Színpad. Ahogyan már megszokhattuk, minden korosztály és réteg megtalálja majd a kedvére valót a sanzontól, az indie rockon és musicalen át a jazzig, crossover koncertekig és a klasszikus zenéig.

Vidd el anyádat - színházba! 

Gondoskodni jó. Mindig jó. Anyaként a gyerekről gondoskodni természetes, néha nem könnyű, de nagyszerű dolog, ha – immár felnőve – mi is tudunk gondoskodni édesanyánkról. Anyák napja közeledtével most egy különleges ötlettel rukkolt elő az egyik legismertebb egészséges üdítőket gyártó cég.

Újra bedeszkáznak Debrecenben 

Huszonöt előadást láthat a XII. DESZKA Fesztivál, a kortárs magyar drámák seregszemléjének közönsége április 6. és 14. között Debrecenben. Csaknem mindegyik előadás ősbemutató. Évről évre százhúsz-száznegyven produkció szerepel a válogatók ­­─ a színház művészeti műhelye ­─ listáján, és harminc és negyven közé tehető azon előadások száma, amelyek eredetiségük, problémafelvetésük és művészi színvonaluk okán joggal szerepelhetnének a DESZKÁ-n.

Vidám kerítőnő garázdálkodik Budaörsön 

A házasságszerző egy hamisítatlan amerikai történet a szerelemről, amely beteljesülhet ugyan, de semmiképpen sem ott, nem úgy és nem azzal, akire eredetileg számítunk. Pláne akkor nem, ha több szereplő is abban a hitben ringatja magát, hogy ő fonja az események fonalát, és persze hamar kiderül, hogy mint minden valamire való komédiában, itt is gubancol ezen a fonálon egyet-kettőt a véletlenek sorozata – jobban mondva a zseniális szerző.

Alföldi és Básti Juli együtt kísért 

Alföldi Róbert rendezésében mutatja be a Centrál Színház Ibsen fájdalmasan keserű darabját, a Kísérteteket. Középpontjában egy középkorú nő, Alvingné áll, aki egész életében férje bűneit titkolta és kompenzálta a társadalmi elvárások nyomására. A férfi halála után azonban minden elfojtás és hazugság felszínre tör, és nem marad többé következmények nélkül. A női főszerepet Básti Juli játssza Gáspár Tibor és Gáspár Sándor pedig először látható a Centrál Színház színpadán.

Óriási magyar színházi siker 

Kubik Anna nyerte a legjobb színésznőnek járó díjat a brassói XXVIII. Nemzetközi Kortárs Dramaturgiai Fesztiválon. A seregszemlére, amely az eredeti, újszerű dramaturgiájú előadások bemutatására törekszik, a Csokonai Színház Az ajtó című előadása kapott meghívást, melyben a Kubik Anna a különös házvezetőnő, Emerenc alakját kelti életre.

Hajmeresztő! Gyilkosság történt a fodrászszalonban 

A gyilkos az üzletben van, fodrász vagy vendég – mind gyanús! Itt csak a mindent látó nézők segíthetnek! Október 20-án mutatja be a Centrál Színház a világ legnépszerűbb krimi-vígjátékát, Paul Portner a Hajmeresztő című darabját.

Na, ezt nem lehet megúszni! 

Sandra és Kevin 1967-ben együtt hallgatták a The Beatles örök slágerét, az All We Need Is Love-ot, és boldog hippiként egy szebb világot vizionáltak maguk előtt. A jelenben pedig kénytelenek feltenni a kérdést, hogy sikerült-e mindezt örökbe adni a következő generációnak. Az Orlai Produkciós Iroda új darabja, a Love, love, love kényes kérdéseket vet fel. Milyen a világ ma ahhoz képest, amire számíthattak a flower power generáció tagjai? Milyen lehetőségek maradtak? Mit sikerült megvalósítani? És mi lett a szabadsággal? A darab rendezője, Réthly Attila interjút adott. 

A vád: pedofília - a reverenda árnyékában 

Augusztus elején mutatta be a Kétely című darabot a balatonföldvári Kultkikötőben a Mediszin Kft. és az Orlai Produkciós Iroda. John Patrick Shanley Pulitzer-díjas drámájában a pedofíliával megvádolt papot Fekete Ernő alakítja, akinek régi álma teljesült azzal, hogy egy atyát játszhat a színpadon. A Jászai Mari-díjas művésszel a szeptember 11-ei Belvárosi Színházas premier előtt beszélgettünk.

Kaland a cooltúrára vágyóknak 

Szeptember 16-án érkezik a VI. Színházak éjszakája 36 színházzal és titkaikkal! A végleges program szeptember 1-jétől nyilvános.

Mezítláb az egri parkban 

Hetedik alkalommal rendezik meg július 14. és augusztus 19. között az Egri Érsekkerti Nyári Játékokat, melyen 32 felnőtt- és 36 gyermekelőadásra várják az Eger és környékén élő színházrajongókat, valamint az odalátogató turistákat. A programhoz kapcsolódóan augusztus 7-14. között az VI. Egri Nemzetközi Alkotó- és Művésztelep keretein belül 16 rangos hazai és külföldi alkotót is vendégül lát Eger, akik nem csak nyílt nappal, de egy különleges performansszal is készülnek.

Ragtime-operára készülnek Debrecenben 

Ittzés Tamás és Lanczkor Gábor A Lutherek című különleges ragtime-operájának ősbemutatójára készül a Csokonai Színház társulata. A Gemza Péter rendezésében készülő darab minden olyan zenei elemet felvonultat, ami a dzsesszműfajba beleillik: swing, blues, dixieland, gospel, spirituálé, és természetesen ragtime.

Gyászfilm, avagy temesd magad művészien 

Ebben a furcsa előadásban művész-kísértetek érkeznek egy gyászszertartásra, és műsorszámaikkal vesznek végső búcsút múltjuktól. A Katona József Színház és a Tünet Együttes művészei most együtt temetik saját magukat aSaul fiát jegyző Laokoon Filmgroup és a Tünet Együttes közös produkciójában, a Gyászfilmben.

Egyasszony sikere Svédországban 

Hangos siker mellett mutatkozott be Tenki Réka előadásában az Orlai Produkciós Iroda Egyasszony című monodrámája a napokban a svédországi stockholmi Teater Tre Színházban. A 2015-ös bemutató óta, a Jurányi Inkubátorházban és szerte az országban látható előadást, a színházi szakma több elismerésben is részesítette, és a mostani alkalom is megerősítette a készítőket abban, hogy a darab mondanivalója egyetemleges, nemcsak Magyarországon érinti meg a közönségét.

Shirley ötvenedszer lép deszkára 

Félszázadik előadásához közeledik az utóbbi évadok egyik legsikeresebb darabja, a Shirley Valentine. A monodráma címszereplője, Majzik Edit május 12-én, pénteken ötvenedszer bújik a rapszodikus és titokzatos Shirley bőrébe, aki úgy dönt, szakít addigi sivár, egyhangú életével, és ad egy utolsó esélyt magának, hogy fiatalkori vágyait beteljesítse. Az előadás premierje 2014. március 7-én volt a Horváth Árpád Stúdiószínházban. A már három évada műsoron lévő produkció a tervek szerint a közeljövőben is repertoáron marad. 

Mi történik, ha hirtelen fenyegetővé válnak a határok? 

Abszurd helyzet: egy békésen élő család azzal szembesül, hogy egy ismeretlen hatalom a házukon keresztül húzza meg az országhatárt. Elválasztják a hálószobát a fürdőtől, de még a galuskát is a tányéroktól. A meghökkentő szituációt ábrázolja a Sławomir Mroźek Ház a határon című műve nyomán készült EuXIT című előadás. A 42. Színház új produkcióját április 13-án a Bethlen téri Színházban, a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjában láthatja először a közönség.  

Csomós Mari: Mind istenített nevek, akik ezt megszavazták 

Csomós Mari Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes művészt választották a nemzet színészének hétfőn Budapesten. A választást hagyományosan a Nemzeti Színházban tartották, és a nemzet színésze címet viselő tizenegy művész döntött arról, hogy a február 26-án elhunyt Berek Kati helyére ki kerüljön.