Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Színházzal erősít a Duna

A Csak színház és más semmi negyedik évadában új kihívás elé néz a társulat. A Komédiás Színház immár magánkézbe került. Dénes (Szervét Tibor) úgy dönt, felújíttatja az épületet, ezért a munkálatok elvégzése alatt a társulatnak egy új helyre kell költöznie. Az MTVA és a Megafilm Service közös produkciója a Csak színház és más semmi című nyolc epizódból álló sorozat negyedik, egyben utolsó, záró szériája 2019. március 2-től szombat esténként fél nyolctól látható a Duna Televízión.

 

 

A társulat: Csányi Sándor, Udvarias Anna, Sipos Vera, Fesztbaum Béla, Szervét Tibor, Urbanovics Krisztina, Habermann Lívia, Alexis Rita: Kép: Bara Szilvia

A Komédiás új bemutatójára készül, a Napfény hotel című zenés darabra, aminek a főszerepére felkérnek egy ismert, fiatal popsztárt, Kozma Alexet (Ember Márk).

Réti Nóra, Ember Márk, Kép: Bara Szilvia

A női főszerepre visszahívják Lilit (Mikecz Estilla), aki hamarosan összetűzésbe kerül a nagyképű celebbel. Lili helyzetét tovább bonyolítja, hogy a darabot Máté (Klem Viktor) rendezi, akivel időközben szakítottak.

Mikecz Estilla, Kép: Bara Szilvia

Petra (Szávai Viktória) regényírói babérokra tör, egy dokumentumregényen dolgozik a Komédiás életéről, ami számtalan titkot és kínos történetet tartalmaz. Mivel a regény miatt elhanyagolja a színházi munkáját, Dénes alkalmaz egy lelkes dramaturggyakornokot, Kingát (Mentes Julcsi), hogy segítsen Petrának.

Mentes Júlia, Szávai Viktória, Kép: Bara Szilvia

A színház felvételt hirdet új színésznői posztra. A válogatáson két lány is hasonlóan tehetségesnek bizonyul, így Rebekának (Tóth Eszter) és Tinának (Réti Nóra) bizonyítania kell, aki tehetségesebb, állandó szerződést kap a színházban. A két lány között kíméletlen versengés kezdődik.

Schell Judit, Kép: Bara Szilvia

 

Alinda (Schell Judit) elutazik Norvégiába egy filmforgatásra, így Cili (Bánsági Ildikó) kihasználja az alkalmat, hogy beköltözzön Barnához (Csányi Sándor) és Marcihoz.

Bánsági Ildikó, Márton András, Kép: Bara Szilvia

Közben ő is elkezd próbálni a Napfény hotelben ahol partnere egy fiatalkori szerelme, István (Csernák János), akivel évek óta nincs beszélő viszonyban. Mivel Cili anyagi gondokkal küzd, és bosszantja, hogy Istvánnak fiatal barátnője van, míg ő évek óta magányosan él, úgy dönt, itt az ideje újra férjhez menni.

A produkció vezető operatőre Babos Tamás, vezető rendezője Miklauzic Bence, társrendezője Vecsernyés János.

⇓⇓⇓

Dallamokkal az Alzheimer ellen

Már évek óta ismert tény, hogy a zene segíthet az Alzheimer-kór és a demencia tüneteinek enyhítésében. A BBC pedig most létrehozott egy olyan honlapot, ahol a demenciával élő betegek megtalálhatják az általuk szeretett dalokat. Hosszú távon a terv az, hogy egy olyan oldal jöjjön létre, ahol az emlékek előhívását segítő zenei adatbázist találhat a felhasználó.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.