Életforma.hu


Színház ma az egész világ!

Színház ma az egész világ! 

Ma van a színházi világnap, ebből az alkalomból a színházakban az előadások előtt felolvassák azt a nemzetközi üzenetet, amelyet az idén Isabelle Huppert neves francia színművész fogalmazott meg.
Kinek az ég alatt már senkije sincsen...

Kinek az ég alatt már senkije sincsen... 

Ezzel a a címmel rendez ifjúsági előadást az Arany János-emlékév 2017 alkalmából ifj. Vidnyánszky Attila a Csokonai Színházban. A darabot korabeli elbeszélések, esszék és naplóbejegyzések, valamint a lírai és prózai életmű alapján Vecsei Miklós írta. A fiatal alkotók elsődleges célja, hogy Arany János élettörténetén keresztül megpróbálják közelebb hozni a kor nagyjainak szellemiségét, megidézni, hogy mit jelenthetett akkoriban az ember és ember közötti kapcsolat, milyen közös hit kellett a március 15-ei eseményekhez, és hogy mi közünk van ma a 19. század gondolatiságához.
DESZKA a kortárs magyar drámáért

DESZKA a kortárs magyar drámáért 

A Színházi Világnapon, március 27-én induló XI. DESZKA Fesztiválon megvalósul a kortárs magyar drámáért dolgozók régi álma: a klasszikus színházi alkotófolyamat kiindulópontja és végeredménye ugyanott és ugyanakkor szemlélhető, tanulmányozható. Egyfelől a fesztivál keretében zajlik a Színházi Dramaturgok Céhe által szervezett Nyílt Fórum harmadik fordulója, amely az épp most születő friss magyar drámákba enged bepillantást úgy, hogy közben megismertet az alkotókkal is, másfelől pedig az érdeklődők a színpadi előadások formájában ténylegesen megvalósult kortárs magyar drámai szövegek szokásosan magas színvonalú seregszemléjének résztvevői lehetnek.
Négykezes a zongorán és az életben

Négykezes a zongorán és az életben 

Sztálin, a nagy Szovjetunió teljhatalmú ura Zsdánov kultúrkomisszárral berendelteti a Kremlbe az idős Prokofjevet és az ifjú Sosztakovicsot. A Nyugatot járt világhírű komponistával és az ambiciózus ifjú zsenivel Minden Dolgozók Barátjának és Tanító Mesterének ördögi tervei vannak: megteremteni a nem létező szocialista realista muzsikát. A megalázó műhelymunkát Sztálin dirigálja. A két zeneszerző zongorán, és az életével játszik. Ez a rövid története David Pownall: Mesterkurzus című darabjának, amit február 17-én mutatnak be a debrececeni Csokonaiban.
Szerelmünk, Shakespeare

Szerelmünk, Shakespeare 

Szerelemünk, Shakespeare címmel rendez fesztivált június 9. és július 16. között a Madách Színház. A programban zene, tánc, egyetemi és alternatív színházi produkciók, valamint Shakespeare-szakértők előadásai is helyet kaptak.
Csak színház, más semmi

Csak színház, más semmi 

Folytatódik a Csak színház és más semmi című sorozat a Dunán. Az MTVA és a Megafilm Service közös produkciójának újabb epizódjai február végétől heti rendszerességgel, péntek esténként 20.30-tól lesznek láthatók. 
Quasimodo Szegedre jön! Ezt mi is megnézzük!

Quasimodo Szegedre jön! Ezt mi is megnézzük! 

Több alkalommal is felcsendül A Notre Dame-i toronyőr világszerte népszerű, Oscar-díjra is jelölt Disney-dalokat felvonultató musicalváltozata a 2017-es Szegedi Szabadtéri Játékokon. A megszokottnál sötétebb hangulatú feldolgozásra számíthat a közönség.
Életrevalók a színpadon - Drissből cigányfiú lesz

Életrevalók a színpadon - Drissből cigányfiú lesz 

Az Életrevalók filmes változatát már régóta imádjuk, most azonban a színpadon is láthatjuk. Horgas Ádám rendezésében a Játékszínben mutatják be a különleges és izgalmas színpadi adaptációt február 4-én.
Örökre szépek - A padlás 900. előadása a Vígszínházban

Örökre szépek - A padlás 900. előadása a Vígszínházban 

December 5-én, hétfőn este 900. alkalommal látható A padlás című előadás a Vígszínházban. Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter zenés darabját Marton László rendezésében az elmúlt mintegy 29 év alatt több mint 900 ezer néző látta.  A 900. előadásra sokan eljönnek a régi szereplők közül, és jelen lesznek az előadás alkotói is.
Orlando a Tháliában

Orlando a Tháliában 

A Csokonai Színház Orlando című előadása meghívást kapott a Vidéki Színházak Fesztiváljára. Az Anca Bradu rendezte produkciót két alkalommal, szeptember 10-én 16 óra 30 perctől és 21 órától láthatja a budapesti közönség a Thália Színházban. Virginia Woolf, a huszadik századi modern irodalom egyik mestereként számon tartott írónő műve érzékenyen, költői szépséggel megírt, kosztümös fantasy.

Élő vonalak - Beszélő színek 

Gyarmathy Ágnes Munkácsy-díjas látványtervező művész válogatott alkotásaiból nyílik kiállítás 2016. augusztus 27-én 17 órakor a Csokonai Színház nézőtéri büféjében és az első emeleti folyosón.

Hurrá! Iskolákba megy a színház! 

„A színház az iskolákba megy” programsorozat keretén belül színházat, festészetet, zenét és irodalmat visz országszerte az általános valamint a középiskolákba a Zichy Szín-Műhely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával Zichy Mihály festőgéniusz halálának 110 éves évfordulójának alkalmából. A Versek és balladák valamely ritmusban általunk... - Arany János balladái Zichy Mihály rajzaival című előadásban Arany János tizenegy legismertebb balladájának keresztmetszetét láthatják a diákok XXI. századi összművészeti megközelítésben.

Egyre többen szeretik, és főleg a nők! 

Tavaly a magyar lakosság mintegy egyharmada vett részt színházi előadáson, a közönség nagyobb része nő, nagyvárosban él és magasabb iskolai végzettséggel rendelkezik - derült ki a GfK piackutató intézet által a színházi világnap alkalmából végzett és közzétett elemzésből.

Orlando Debrecenben 

A XX. századi modern irodalom egyik mestereként számon tartott írónő, Virginia Woolf műve érzékenyen, költői szépséggel megírt, kosztümös fantasy. Orlando, a főszereplő rendkívül lassan öregszik, majd háromszázötven év alatt tizenhat éves, álmodozó tekintetű fiúból harminchat éves, irodalmi sikereket magának tudható nővé cseperedik. A nemváltás csak egy a számtalan kaland közül, melyet átél. A színpadon monodrámai formát kapó alkotás fiktív életrajzként kulturális és társadalmi kérdéseket vet fel, és egy fantasztikus, a viszonylagosságok és változások hálójában eltelt életről mesél.

Lélekemelő történetek a tűz körül 

Fantasztikus előadással lép színpadra a kaposvári Csiky Gergely Színház vasárnap a budapesti Nemzeti Színházban. A gát című közös darabban azt a fajta együttlétet, egymásra figyelést mutatják be, ami manapság nagyon ritka az életünkben. Az utóbbi idők egyik legszebb előadását láthatjuk.

Németországban virágzik a magyar só 

A Tünet Együttes Sóvirág című előadását Németországban is bemutatja a társulat most januárjában. A Vígszínház Házi Színpadán játszott előadást Berlinben és Erfurtban többször is játsszák! 

Már csavarják a szőnyeget DEBRECENBEN! 

Próbálják a Made in Hungáriát a Csokonai Színházban. A musical fiatalokról szól, a zene iránti rajongásról, a szerelemről, a barátságról, az árulásról, a 60-as évek kortörténetének egy szeletéről. 1956-ban Amerikába megy, majd három év elteltével mégis hazatér egy angyalföldi család. A kor szellemiségének határait ez a csiki-csuki önmagában is feszegeti, az őket figyelő éber szemeket ráadásul erősen marja az új hazában tinédzserré cseperedő fiút is megfertőző, amerikai rock & roll.

Király Viktor így is, úgy is Jancsika marad! 

A Játékkészítő című mese-musical stábja is szívből szurkol Király Viktornak, aki Jancsikát játszik a darabban. Bár, ha nyer, lehet, hogy lemarad a decemberi előadásról. Vagy mégse?

Tisza-parton a Furcsa pár 

Mit tehet az ember, ha elhagyja a felesége, és nincs tovább maradása a korábbi közös lakásban? Például beköltözhet a legjobb barátjához.Az először jónak tűnő ötlet azonban rémálommá válhat... És ez most derül ki Szolnokon!

Légy kritikus, pontozz, és máris segítettél! 

Film, színház muzsika - talán még emlékeznek a kulturális élményeket kedvelők az egykori lapra. Ebben olvashattunk a legújabb bemutatók kulisszatitkairól, a kritikusok véleményéről. Most - XXI. századi módon - elektronikus formában mindenki megírhatja véleményét egy-egy előadásról, sőt pontozhat is - és mindez jótékonysági akciót támogat! 

Stohl lesz az új Játékkészítő 

Megújul a mese-musical, a Játékkészítő, melynek címszerepében Stohl András váltja Alföldi Róbertet.  A rendező Böhm György lesz, a látványvilágért Bordos Zsolt, világhírű 3D mapping művész felel. A helyszín ezúttal a SYMA csarnok lesz, karácsony után, december 26-27-28-29-én.

A női nem olyan, mint egy csatamező 

A második legjobb előadásnak járó díjat nyerte el az Avignoni Fesztiválon az a színdarab, amelynek egyik főszerepét Goztola Krisztina alakította. A fiatal tehetség az első magyar prózai színész, aki francia nyelven lépett színpadra a patinás eseményen. 

Romokból csodát építeni? Így néz ki az év legjobb új épülete! 

Az év legjobb új épületének díját idén az újjáépített liverpooli Everyman Theatre kapta a Brit Királyi Építészeti Intézettől. Így kell felépíteni egy merész, rendkívül tartós, nagy közösségi épületet egy történelmi városközpontban!

Varázslatos éjszaka vár már déltől! Pillants be a színfalak mögé! 

Mintegy 300 rendhagyó programmal már déltől várja a közönséget 27 budapesti színház ma, a Színházak éjszakáján. Új produkciókba és a színfalak mögé is bepillanthatunk, de nap közben a színházi programokon túl lesznek például kutyabarát programok, garázsvásár, gyerekfoglalkozás, bográcsozás és piknik is.

Streaming: házhoz megy a színház! 

A most debütáló, június 7–11. között rendezett 011 Fesztivál a streaming, vagyis internetes élő közvetítés segítségével nemcsak a fesztivál látogatóihoz, hanem az internetező nagyközönséghez is eljut. Erre hazánkban még nem volt példa.

Gérard Depardieu lesz Napóleon Szegeden 

Gérard Depardieu játssza Napóleon szerepét Kodály Zoltán Háry János című daljátékában augusztus 1-jén és 2-án Szegeden. A híres francia színész a héten írta alá a szerződést a Szegedi Szabadtéri Játékokkal.

Gördülő Opera – vándorúton a legnépszerűbb előadások! 

A cél ugyanaz, mint az elődöké volt: az Operaház márkavédjegyes előadásait eljuttatni operát nem játszó magyar városok színházaiba! A Gördülő Opera előadásai által ahhoz a közönségréteghez kívánnak elérni, amely nyitott a műfajra, de idő- vagy anyagi korlátok miatt nem elérhető számára egy fővárosi operalátogatás.

A Cigánytábor Budapestre megy 

A  kaposvári Csiky Gergely Színház két remek előadással látogat el Budapestre januárban. A Cigánytábor az égbe megy című zenés ballada 11-én és 12-én lesz látható a Nemzeti Színházban, míg a 111 című kortárs lengyel drámával a Jurányi Inkubátorház műsorán szerepelnek majd e hó 13-án.

Nem csak Olimpiát, hanem kultúrát is szeretnének a britek 

Az olimpiai játékokra Londonba látogató britek körében készült felmérés szerint az utazók jelentős része a sporteseményen kívül a főváros kulturális kínálatára is kíváncsi.

Játszótérré alakul át a fővárosi Nyugati tér környéke! 

A budapesti PLACCC Fesztivál művészei szeptember 23-tól ismét a városi teret használják fel rendhagyó színházi és képzőművészeti produkcióikhoz. A berlini Invisible Playground alkotócsapat már megérkezett, és a Nyugati tér környékén fejleszt városi játékokat. 

Egy nagyon jó és követendő kezdeményezésről kaptunk hírt! 

Kedvezmények, kuponok, akciók világát éljük, így nem is mindig kapjuk fel a fejünket egy-egy olyan ajánlat és gesztus esetén, amelynél pedig érdemes lenne. A kereskedelmi akciók, vevőcsalogatások kategóriájában egy igazán különleges ajánlattal kedveskedik ügyfeleinek egy kis budapesti optika.