Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szerelmünk, Shakespeare

Szerelemünk, Shakespeare címmel rendez fesztivált június 9. és július 16. között a Madách Színház. A programban zene, tánc, egyetemi és alternatív színházi produkciók, valamint Shakespeare-szakértők előadásai is helyet kaptak.

Shakespeare a magyar színház szempontjából is kiemelkedő hatású szerző, a legnagyobb színészek, rendezők, elemzők, esztéták foglalkoztak vele és a magyar színjátszás csúcsai fűződnek a nevéhez. Mindaz, ami a színházban vonzó és szép, a szerző műveiben megtalálható: a fantasztikus történet, a nyelvi gazdagság, az emberi karakterről való mély tudás, a filmszerű lebonyolítás. Shakespeare túlélte a vele való kísérletezéseket, az évszázadokat és aktuálisabb, jelentősebb mint valaha - fogalmazott.Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója a rendezvény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A fesztivál programján szerepel SZFE hallgatóinak előadásában ifjabb Vidnyánszky Attila Ahogy tetszik-rendezése és Szabó T. Anna Shakespeare-szonett fordításai Hegedűs D. Géza rendezésében. Emellett két rendezőszakos hallgató, Szilágyi Bálint és Markó Róbert a Madách Színház fiatal színészeivel mutat be Shakespeare-meséket.

Shakespeare szobra, amely színészként ábrázolja (Budapest V. ker., Duna-korzó, Vigadó tér)

Az én Shakespeare-em címmel 14 estéből álló beszélgetéssorozatot is rendeznek: neves színházművészek, műfordítók és gondolkodók mesélnek saját Shakespeare-jükről egy-egy estén. N

A fesztivál programjában szerepel költő- és dalverseny is, melynek házigazdája Jordán Tamás színművész,de zeneszerzőként Darvas Ferenc, Kocsák Tibor és Sebő Ferenc is részt vesz .

Két alkalommal is látható lesz a Schilling Árpád rendezte Hamlet.WS című produkció. Koncertet ad Ónodi Eszter és a WH zenekar, amely a mai zenei világba emeli Shakespeare szonettjeit és dalait, és látható lesz #Shakespeare LIVE címmel Hajdu István és Magyar Attila közös produkciója is, Kocsák Tibor zenéjével.

Quasimodo Szegedre jön! Ezt mi is megnézzük!
Több alkalommal is felcsendül A Notre Dame-i toronyőr világszerte népszerű, Oscar-díjra is jelölt Disney-dalokat felvonultató musicalváltozata a 2017-es Szegedi Szabadtéri Játékokon. A megszokottnál sötétebb hangulatú feldolgozásra számíthat a közönség.

Egy-egy alkalommal Shakespeare-monológok hallhatók a férfiakról és a nőkről Müller Péter bevezetőjével. Shakespeare, ahogy nekünk tetszik címmel több Shakespeare-darab témájára készült táncelőadást is láthat a közönség.

A fesztivál ideje alatt Legendás színészek - legendás szerepek címmel fotókiállítás látható Keleti Éva fotóiból, amelyeket a Madách Színház 1962-1988 között bemutatott Shakespeare-előadásairól készített.

A Shakespeare-fesztivál nyitó és záró napján, a Szerelmes Shakespeare című előadás előtt utcaszínházzal, a Tűzmadarak cirkuszcsoport fellépésével várják a nézőket az épület előtt.

A Madách Színház Szerelmes Shakespeare című előadásának június 9-i bemutatójához kapcsolódva szervezi a fesztivált, amely főhajtás William Shakespeare, az angol nyelvű drámaírás egyik legnagyobb alakja előtt színészek, rendezők, zenészek, táncművészek és irodalomtörténészek bevonásával. (kép: wikipedia)


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.