Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A Cigánytábor Budapestre megy

A  kaposvári Csiky Gergely Színház két remek előadással látogat el Budapestre januárban. A Cigánytábor az égbe megy című zenés ballada 11-én és 12-én lesz látható a Nemzeti Színházban, míg a 111 című kortárs lengyel drámával a Jurányi Inkubátorház műsorán szerepelnek majd e hó 13-án.

Cigánytábor az égbe megy

A  kaposvári Csiky Gergely Színházművészeti vezetője, Bérczes László szerint ez a két sikeres, ám különböző formavilágú, stílusú előadás is igazolja majd, hogy a kaposvári teátrumban évek óta sokszínű és igazán minőségi munka folyik. Elmondta, hogy a színház fontosnak tartja azt is, hogy az ország első számú kőszínházával és a független szcéna központjával egyaránt együttműködésben álljon.

A Szőcs Arturrendezte Cigánytábor az égbe megy című előadásban (Szőcs Artur rendezésében) szereplő Söndörgő együttes megkapta a legjobb színházi zenéért járó díjat a Városmajori Színházi Szemlén. A romantikus, szenvedélyes mesének különleges ízt ad az előadás szerves részét képező, élőben játszó zenekar autentikus balkáni népzenéje.

111

A 111 című kortárs lengyel dráma egy bűnmegelőzési projekt részeként jött létre, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság és a Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálatának közreműködése révén. Az előadást a somogyi középiskolai kollégiumokban játsszák tantermi előadásként, drámapedagógiai programmal egybekötve. A pesti előadás apropóján, a Lengyel Intézet szervezésében a szerző, Tomasz Man is Budapestre látogat. Az előadás után vele és Pászt Patrícia fordítóval beszélgethetnek a nézők.

Forrás: MTI

Képek: Csiky Gergely Színház/Memlaur Imre


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.